Ugrás a tartalomra

Minőségjavító projektek a kórházaknak

Létrehozva
Az európai uniós források egészségügyi fejlesztésre szánt keretéből a legnagyobb összeget – 85,2 milliárd forintot – eddig a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) „Infrastruktúra-fejlesztés az egészségpólusokban” felhívásánál nyolc projekt kapta. A kiírásra az orvos- és egészségtudományi képzést folytató egyetemek, illetve a legnagyobb aktív fekvőbeteg-szakellátási kapacitással rendelkező kiemelt kórházak pályázhattak.
További jó hír az érintett intézmények számára, hogy a támogatási intenzitás mindegyik fejlesztésnél 90 százalékos.
A TIOP-2.1.3. kiírás egyik nyertese:
Az elsők között lett sikeres pályázó a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában a Szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház. (felvételünkön) Szakmai átalakításra 747,73 millió forintot nyertek.

A projektek 2010 és 2012 közötti megvalósulásával mindegyik régióban létrejön egy-egy, a legkorszerűbb ellátást nyújtó egészségügyi csúcsintézmény, amely rugalmasabb, gyorsabb, ugyanakkor betegközpontú rendszert működtet. Ezek a beruházások gyakorlatilag „fölforgatják” a jelenlegi rendszert. Az intézmények országosan egységes szakmai alapokra épülnek majd, de regionálisan szervezett kereteket biztosítanak az ellátásra: centralizálják a terápiás és diagnosztikus szolgáltatásokat, egyúttal nagy hangsúlyt helyeznek a megelőzésre. A fejlesztések eredményeként magas színvonalú diagnosztikai eljárások és ellátási formák válnak elérhetővé. Mód lesz a tömbkórház jelleg kialakítására, a műszaki fejlődést követő és költséghatékonyabb ellátási formák (például egynapos sebészet, kúraszerű ellátások stb.) feltételeinek megteremtésére.
A kórházi fejlesztésekhez tartozik az aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg-szolgáltatások bevezetése az intézményekben. Erre a célra 2007–08-ban 6,4 milliárd forintot irányoztak elő. A TIOP 2.1.3-as kódszámú kiírása olyan intézményekben támogatta az emelt szint elérését, ahol legalább 25 ezer lakos ellátását vállalják. Az első körben hét projekt kapott támogatást. 
Eddig 171,6 milliárd forintot hirdetett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésére 2007–13 között rendelkezésre álló 481 milliárd forintos európai uniós keretből. A hétéves időszakra szóló Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) kiemelt céljai között szerepel a hazai ellátórendszer korszerűsítése, a lakosság egészségi állapotának – ezáltal foglalkoztathatóságának és életminőségének – javítása.
A kórházfejlesztéseken kívül a meghirdetett keretösszegből 51,5 milliárd forintot ütemeztek az NFÜ szakemberei az alap- és járóbeteg-ellátás megújítását támogató pályázatokra a regionális operatív programok keretében. A megjelent kiírásoknál új kistérségi járóbeteg-szakellátó kialakítására és korszerűsítésére 25 milliárd, a mentésirányítási rendszer megújítására 3,5 milliárd forint volt az előirányzat.