Ugrás a tartalomra

Nagyító könyv

Létrehozva
2009. március elején jelent meg a régióban példaértékűen, stabilan működő ifjúsági kezdeményezéseket, diákönkormányzatokat, szervezeteket bemutató „Nagyító” című kiadvány.
Az ötlet, a kezdeményezés és a kezdeti megvalósítás a régió szervezeteinek egy ilyen jellegű kiadvány iránti igénye alapján indult el. A bemutatásra kerülő szervezetek és projektjeik csak egy részét képezik a „halmaznak”, ami a régió sikeres szervezetei nevet viseli.
Miért is ez az igény?
Az Észak-magyarországi régió többségében hátrányos helyzetű településein élő fiatalok az információhoz jutás tekintetében jelentős hátrányt szenvednek. Ezt a hátrányt fokozza az, hogy a régió nagy számban elöregedő, a városoktól elszigetelt településrészekkel rendelkezik, ahová mind az írott sajtó, mind, pedig az elektronikus információ eljuttatása nehézségekbe ütközik. A vidéki fiatalok, akik megpróbálnak gyökeret ereszteni, még ma is a szellemi és kulturális elszigeteltséggel találják szembe magukat. Vidéki létüket a természeti környezet szépségének, nyugalmasságának elismerése mellett hátrányként élik meg elsősorban a kulturális fogyasztás lehetőségeinek területén.
A kiadvány megjelentetésével információval szeretnének szolgálni a régióban példaértékűen, stabilan működő ifjúsági kezdeményezésekről, diákönkormányzatokról, szervezetekről. Hiszen pillanatnyilag nincs egyetlen olyan átfogó, ezen szervezetekkel foglalkozó, s hasznos ismereteket tartalmazó „kézikönyvről” sem, amely az érintettek számára útmutatást nyújthat a „helyes út”- hoz. A kiadvány információbázist, támpontot jelenthet a diákönkormányzatosoknak, szervezetek vezetőinek, pedagógusoknak, fiataloknak, akik így megismerhetik lehetőségeiket, találkozhatnak módszerekkel, technikákkal.
A kiadvány elő kívánja segíteni a szervezetek mind hatékonyabb működését, ami pedig a településeken segíthet megvalósítani egy olyan kedvezőnek mondható állapotot, melyben a szervezetek ténylegesen képessé válnak betölteni feladatukat. Amennyiben a szervezetek képesek lesznek feladataikat hatékonyan és megfelelően ellátni, együttműködve természetesen az élet többi szereplőjével is, lehetővé válhat a települések civil életének fejlődése. Ezzel egyúttal megvalósulhatna a fiatalok aktív, jogaikkal élni tudó állampolgárokká nevelése, akik képesek a „demokratikus játékszabályok” követésére, alkalmazására.
Ennek elérésében hihetetlenül fontos szerep hárul a civil szervezetekre, mint a fiatalok érdek-, illetve jogérvényesítésének, készségfejlesztésének, aktivizálódásának egyik legfontosabb terepére.
Viszont mindez nem lehetséges úgy, hogy a civil szervezetek, fiatalokkal foglalkozók nincsenek tisztában jogaikkal, lehetőségeikkel, feladatukkal.
A kiadvány megjelenésével lehetőséget szeretne biztosítani az egykor létező települési ifjúsági közösségi kulturális élet újjáéledéséhez.

A könyvben az alábbi szervezetek kaptak bemutatkozási lehetőséget:
Abaúji Fiatalok Egyesülete - Borsod-Abaúj-Zemplén - Aszaló
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Romák Érdekvédelmi Egyesülete - Borsod-Abaúj-Zemplén - Méra
Célpont Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda - Borsod-Abaúj-Zemplén - Miskolc
Csészike Alapítvány - Borsod-Abaúj-Zemplén - Miskolc
Ecoteam Közgazdasági Hallgatói Egyesület - Borsod-Abaúj-Zemplén - Miskolc
Fiatalok Fiatalokért Egyesület - Borsod-Abaúj-Zemplén - Mályi
Földalatti Kulturális és Ifjúsági Közhasznú Egyesület - Borsod-Abaúj-Zemplén - Miskolc
Hidasnémeti Művelődési Ház és Könyvtár - Borsod-Abaúj-Zemplén - Hidasnémeti
Hunyadi Cserkész Alapítvány - Borsod-Abaúj-Zemplén - Miskolc
Komlóstetői Kerékpáros Sport Klub - Borsod-Abaúj-Zemplén - Miskolc
Miskolc és Környéke Fiataljaiért Egyesület - Borsod-Abaúj-Zemplén - Miskolc
Miskolc Városi Diákönkormányzat - Borsod-Abaúj-Zemplén - Miskolc
Õrhegy Egyesület- Kamaszparlament - Borsod-Abaúj-Zemplén - Ózd
Royal Rangers Keresztény Vándorok Ifjúsági Egyesület - Borsod-Abaúj-Zemplén - Nekézseny
Sátoraljaújhelyi Ifjúsági Egyesület - Borsod-Abaúj-Zemplén - Sátoraljaújhely
Szerencsi Ifjúsági Információs Pont - Borsod-Abaúj-Zemplén - Szerencs
Szia Club Gönc Alapítvány - Borsod-Abaúj-Zemplén - Gönc
Szimbiózis Alapítvány - Borsod-Abaúj-Zemplén - Miskolc
Térkép Egyesület - Borsod-Abaúj-Zemplén - Miskolc
Városi Diákönkormányzat, Mezőkövesd - Borsod-Abaúj-Zemplén - Mezőkövesd
Eger Városi Ifjúsági és Tanácsadó Iroda – Heves - Eger
Együtt Abasárért! Egyesület Ifjúsági Tagozat – Heves - Abasár
Gyöngyösi Ifjúsági Szolgáltató és Tanácsadó Iroda – Heves - Gyöngyös
Lehetőséget Mindenkinek Alapítvány - Heves - Eger
Városi Diáktanács, Eger - Heves - Eger
JAMK - Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda – Nógrád - Salgótarján
Operation Friendship Hungary - Nógrád - Pásztó
Palotási Fiatalok Közössége, Cool Tour Kör – Nógrád - Palotás