Magyarország erőműveinek nagy része mára elavult, és alacsony hatásfokuk miatt vagy le kell állítani működésüket, vagy pedig fel kell újítani azokat – hangzott el a Nukleáris Konferencián. Ezért fő cél a szakemberek szerint, hogy csökkenjen az ország széndioxid kibocsátása és egyre többen a megújuló energiahordozókat vegyék igénybe.
A fórumon a legnagyobb érdeklődés a Paksi Atomerőmű iránt volt. A szakemberek ezzel kapcsolatban közölték: a Parlament épp a napokban tárgyalja az atomerőmű bővítésére vonatkozó előterjesztést.
Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézet igazgatója szerint mivel Magyarország szegény energiahordozókban, ezért rászorulunk arra, hogy a Paksi Atomerőműben új egységeket is építsünk, és az erőművet fejlesszük.
A fórum másik fontos témája a radioaktív hulladékok kezelése volt. Ezzel kapcsolatban megtudtuk, hogy a paksi atomerőműben keletkezett hulladékok befogadására alkalmas létesítmények fejlesztése jelenleg is folyamatban van.
A fórumon elhangzott az is, hogy Bátaapátiban egy olyan földalatti tároló épül, amely a kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékokat fogadja majd be. Ezen kívül a kutatás-előkészítés fázisában van egy telephellyel kapcsolatos projekt is, amely alkalmas lesz kis mennyiségű, ám nagy aktivitású hulladékok tárolására.
Póczos N.