Ugrás a tartalomra

A sokadik fórum a kamionok miatt

Létrehozva
A bodrogkeresztúri és tokaji megbeszélések után Tarcal ad helyet annak a tanácskozásnak, amelynek résztvevői tovább keresik a megoldásokat a már jól ismert, kamionforgalom okozta bajok enyhítésére, illetve a további károkozások elkerülése érdekében. A Tisza-hídon áthaladó kamionok által leginkább terhelt településeken élők, tehát a fórum szervezői úgy látják, nincs kire és mire várni, maguknak kell kiharcolniuk sorsuk jobbra fordulását.
Mint azt már több alkalommal megfogalmazták, a legkülönfélébb megoldásokat találták ki, ezeket március 27-én (pénteken) 17.00 órától ismertetik a résztvevőkkel Tarcalon, a Könyves Kálmán Művelődési Házban. Sarkalatos pont, hogy visszatérő jelleggel - a súly-, illetve a további sebességkorlátozás eléréséig - fenntartanák tiltakozó akcióikat olyan demonstrációkkal, amelyek nagyobb méretűek lennének a két évvel ezelőttitől, amelyek még inkább ráterelnék az országos figyelmet a tokaji hegy környékén élők problémájára is. A tanácskozás létrehozói azt mondják, senki nem várhatja el tőlük, hogy örök ostromállapotban, repedező, elértéktelenedő házak falai között éljék nyugodtnak egyáltalán nem nevezhető életüket. Mivel külön-külön semmit sem tudnak elérni, csakis együtt van esélyük a változtatásra Bodrogkeresztúr, Tokaj és Tarcal lakóinak.