A Surányi György bejelentése nyomán kialakult helyzetben új névre van szükség, mivel az MSZP elnökségének kedden bejelentett listájáról - Glatz Ferenc, Surányi György, Vértes András - csak a korábbi jegybankelnök volt elfogadható az SZDSZ-nek.
Az MSZP-frakció szerdán amellett foglalt állást, hogy mindhármukat támogatnák, de többen jelezték: el kell kezdeni gondolkodni további jelöltekről arra az esetre, ha Surányi György nem vállalná.
Horn Gábor szabaddemokrata ügyvivő az MSZP és az SZDSZ csütörtök kora délutáni egyeztetése előtt annyit mondott: „meg kell nézni, hogy vannak-e más, ilyen kaliberű megoldások”. Bármibe természetesen nem tudunk belemenni, de amíg lehet, folytatjuk az egyeztetést - tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc újabb személyt nevezett meg a miniszterelnöki posztra. Ezzel az MSZP listája – Glatz Ferenc és Vértes András mellett - ismét háromfősre nőtt. Patai Mihály, az UnicreditBank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója a legújabb jelölt a miniszterelnöki posztra. Patai tölti be 2008 decembere óta a Budapesti Értéktőzsde elnöki tisztségét is. Közben egy másik értesülés szerint a szocialista és szabaddemokrata vezetők Pongrácz Antal miniszterelnökké választásáról egyeztetnek. Pongrácz az OTP Bank igazgatóságának tagja 2002 óta, a bank vezérigazgató-helyettese.