Ugrás a tartalomra

Az MSZP új kormányfőjelöltje

Létrehozva
A kiszivárgott hírek szerint elképzelhető, hogy Takács János az MSZP új kiszemelt kormányfőjelöltje. Úgy tudni, az Electrolux vezérigazgatóját javasolja majd a szocialista párt az SZDSZ-nek elfogadásra. Takács János román-magyar kettős állampolgár, a jászberényi Electrolux vezetője, valamint a svéd-magyar kereskedelmi kamara elnöke.
Takács 1997 óta tölti be az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatói posztját. ,,Az év menedzsere 2005" pályázat győztese, 2006-tól elnöke a Magyar Európai Üzleti Tanácsnak, 2004-től a Magyarországi Svéd Kereskedelmi Kamarának, és 2000 óta alelnöki pozíciót tölt be a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségénél. A Menedzserek Országos Szövetsége is elnökké választotta 2008-ban.


Takács János személyes okok miatt 2006-ban már nem fogadott el egy számára felkínált miniszteri posztot. A szakember egyébként -saját bevallása szerint- a napokban már több politikustól is megkeresést kapott, a leköszönő minisztereelnök felkérése után úgy nyilatkozott: "megtisztelőnek tartja a bizalmat, és elgondlkodna a lehetőségen."

Ha kettős állampolgár lenne a Magyar Köztársaság következő miniszterelnöke, az nemzetbiztonsági szempontból jelenthetne kiemelt kockázatot. A Nemzetbiztonsági Hivatalnak az ilyenkor szokásosnál nagyobb körültekintéssel kellene feltárnia a jelölt személyi kapcsolatrendszerét - mutatott rá Lövétei István alkotmányjogász, hozzátéve: az eljáró hivatal ebben az esetben eldöntheti, hogy van-e akadálya a tisztség betöltésének. 
Az alkotmány azonban mindössze azt a feltételt támasztja a jövendő miniszterelnökkel szemben, hogy magyar állampolgár legyen. Lövétei István kijelentette: más országokban -így például Bulgáriában is- előfordult már, hogy kettős állampolgárságú politikus került a miniszterelnöki bársonyszékbe.