Miután Surányi és Békesi már nemet mondott, most azt javasolták, hogy a szocialisták fontolják meg Bokros jelölését. Tudósítónk egyébként a délutáni egyeztetés után úgy értesült, hogy az SZDSZ nem nagyon lát esélyt a megegyezésre. Délelőtt 11 órakor kezdődött a szocialisták elnökségi ülése az új kormányfőjelöltről, a befelé igyekvő tagok még bizakodóan nyilatkoztak, azt mondták, meglesz a jelölt, sőt Lamperth Mónika elnökhelyettes ennél is továbbment, ő azt mondta, reméli, hogy ma már a programról is elkezdhetnek tárgyalni. Az ülés nem sokkal 14 óra előtt ért véget, ezután kezdődött az MSZP és az SZDSZ egyeztetése.
A szocialisták elnökségi ülése közben adta hírül a sajtó, hogy Takács János, a Menedzserek Országos Szövetségének elnöke az MSZP új jelöltje. Az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója napközben annyit mondott: "ez egy nagyon nagy megtiszteltetés volna, és elgondolkodna rajta."
Délutánra azonban kiderült: a liberálisok nem fogadják el Takács János jelölését. Fodor Gábor bejelentette: az SZDSZ Bokros Lajost javasolja kormányfőjelöltnek. A pártelnök elmondta: a szabad demokraták számára elfogadható lett volna még Surányi György és Békesi László is, azonban ők nemet mondtak a felkérésre.
Az MSZP vezetése jelenleg is tárgyal az SZDSZ javaslatáról.