Az irodát dr. Csehák Judit, a Közalapítvány kuratóriumának elnöke nyitotta meg, elmondva: a fél évtizede működő Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány 2009. január 1-jével indította el, az EU által öt év alatt összesen 915 millió forinttal támogatott projektjét. Ennek alapvető célja, hogy szervezetfejlesztéssel, önkéntes jogvédők és segítők bevonásával hatékonyabbá, hozzáférhetőbbé tegye a jogvédelmet - a kevésbé ellátott vagy ellátatlan területeken is. A projekt kiemelt feladata a hátrányos helyzetűek, a fogyatékkal élők segítése a szolgáltatásokhoz való hozzáférésben, szorosabb együttműködés kialakítása az országos és helyi civil szervezetekkel, képzések, tapasztalatcserék, workshopok szervezése. A Közalapítványnál dolgozó jogvédők és civil szervezetek munkatársainak bevonásával szakértői teameket alakítottak ki, amelyek segítik a jogvédők és a regionális teamek munkáját olyan speciális területeken, mint pl. a pszichiátria, mentés, betegszállítás, jogszabály értelmezés, a külföldi panaszosok számára tolmácsok, a siketek és nagyothallók számára jelnyelvi tolmácsok biztosítása. - A Közalapítvány ezúton is köszönetet mond az önkormányzatoknak, az egészségügyi intézmények vezetőinek, a civil szervezeteknek és magánembereknek azért a segítőkészségért, mellyel hozzájárultak a regionális irodák kialakításához. A regionális teamek működése lehetővé teszi a lakossági fórumok szervezését, közvetlen ügyfélszolgálat működtetését az intézményi fogadóórákon kívül, hatékonyabb kapcsolattartást a szolgáltatókkal, a civil szervezetekkel - emelte ki dr. Csehák Judit, elmondva: az irodák létrehozása során prioritásként kezelték a több szemponból hátrányos helyzetű észak-magyarországi régiót, ahol fokozott igény mutatkozik a jogvédő szolgáltatásokra. Dr. Nyitrai Zsuzsanna, az Észak-magyarországi regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatalának területi hivatalvezetője a megyei jogvédelemről, hatósági feladatokról szólva elmondta: egyre több az ilyen szolgáltatást igénylő ügy, az egészségügyi és szociális intézmények ugyanis - dolgozóik minden elhivatottsága, felkészültsége mellett is - egyfajta "nagyüzemként" működnek. A hivatalvezető fontosnak nevezte, hogy az iroda létrejöttével most már Miskolcon is és a megyében is konkrét helyszínhez lehet kapcsolni a jogvédelmet. Az EU projekt fejlesztések hatékonyságának mérésére a program elején és végén a TÁRKI munkatársai jogtudatossági felmérést végeznek a lakosság körében. A B.-A.-Z. megyei betegjogi-, ellátottjogi és gyermekjogi képviselők nevei, elérhetőségei:
Betegjogi képviselők: - Dézsiné Tóth Ilona, 06 20 489 9540 - Ignácz Péter, 06 20 489 9539- Kőszegi Judit 06 20 489 9542 - Kovácsné dr. Domán Erika 06 20 489 9541
Ellátottjogi képviselők: - Heidl Beáta 06 20 489 9583 - Ignácz Péter 06 20 489 9539- Nagy Zsuzsanna 06 20 489 9652 - Papp Károly 06 20 489 9582- Petrucz István 06 20 489 9586 - Vargáné Lukács Andrea 06 20 489 9653
Gyermekjogi képviselők: - Lovas János Tibor 06 20 489 9624 - Nyerges Tibor 06 20 489 9625
Fotók:
Betegjogi képviselők: - Dézsiné Tóth Ilona, 06 20 489 9540 - Ignácz Péter, 06 20 489 9539- Kőszegi Judit 06 20 489 9542 - Kovácsné dr. Domán Erika 06 20 489 9541
Ellátottjogi képviselők: - Heidl Beáta 06 20 489 9583 - Ignácz Péter 06 20 489 9539- Nagy Zsuzsanna 06 20 489 9652 - Papp Károly 06 20 489 9582- Petrucz István 06 20 489 9586 - Vargáné Lukács Andrea 06 20 489 9653
Gyermekjogi képviselők: - Lovas János Tibor 06 20 489 9624 - Nyerges Tibor 06 20 489 9625
Fotók:
