A tervezett beruházás jól illeszkedik Tokaj város és Hegyalja idegenforgalom fejlesztési koncepciójába. A méreteiben is grandiózus „Fesztiválkatlan" megépülését követően jól fog illeszkedni Európa hasonló, rangos, szabadtéri színházhálózatába. Meggyőződésünk, hogy - jó üzemeltetés esetén -, olyan idegenforgalmi vonzerővé válik a létesítmény, amely a színvonalas magyar kultur-turizmus révén, nagymértékben növeli a térségben a vendégéjszakák számát. A felvétel a Fesztiválkatlan egyik korábbi rendezvényén készült.
A beruházás összköltsége több mint 1,9 milliárd forint. Ebből a Tisza parti város önrésze 240 millió forint. Az építés tervezett időpontja: 2009. november - 2011. január.
Mint azt Májer János polgármester hangsúlyozta már most van érdeklődő a „Fesztiválkatlan" feletti, mintegy 12 hektáros, úgynevezett második fejtési szint hasznosítására is. Egy befektető csoport a terület rendkívüli különleges adottságaira tekintettel, kalandparkot kíván létesíteni. Mindkét fejlesztés, - megvalósulása esetén - egymást erősítené és biztosítaná a Tokajban megvalósuló három új nagyszálloda, illetve a környék szállodáinak vendéggel való megtöltését.
A Magyar Köztársaság Kormánya, az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács felterjesztésére, 2007-ben vette fel a Tokaji „Fesztiválkatlant" a Kiemelt Fejlesztési Programok Akció Tervébe. Hosszas egyeztetés és projekt számos pontosítása eredményeként a közelmúltban megszületett a döntés, mégpedig a ROP Irányító Hatóságának Bíráló Bizottsága a projektet támogatásra alkalmasnak jelölte meg.
„Fesztiválkatlan"