Ugrás a tartalomra

Másfél millió nyugdíjas érdekvédelme

Létrehozva
Három napos tanácskozást és továbbképzési együttlétet tartott tisztségviselői számára a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöksége. A fővárosból és az ország különböző megyéiből, városaiból érkezett több, mint hatvan résztvevőnek a NYOK miskolci és megyei képviselete gondoskodott a kényelméről, mint házigazda.
A megnyitó előtt Mihalovits Ervin, a NYOK országis elnöke a program céljáról elmondta, a húsz évvel ezelőtt alakult érdekvédelmi szervezet, amely akkor ötszáz ezer nyugdíjast fogott össze mára 48 tagegyesületben, mintegy másfél millió nyugdíjas érdekeit képviseli. A megfelelő érdekképviselet égetően fontossá vált most, a nehezedő gazdasági-társadalmi viszonyok közt, az Idősügyi Országos Tanácsban mindent megtesznek a nyugdíjasok és a nyugdíj rendszer védelme, a nyugdíjjal kapcsolatos különféle reformtervek mederben tartása érdekében.
A megnyitón Spisák András megyei és miskolci elnök üdvözölte a megjelenteket, majd dr. Ódos Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke szólt a megyében élő nyugdíjasok helyzetéről és az ötödik éve tevékenykedő megyei idősügyi tanács munkájáról. Ezt követően dr. Gyenesei István önkormányzati miniszter tartotta meg előadását, az önkormányzati reform aktuális kérdéseiről. Az első nap szabadidős programokkal zárult, másnap pedig Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye elnökei beszéltek a saját tapasztalataikról, majd Varju Ferenc, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára a területfejlesztésről, és a hátrányos helyzetű régiók, kistérségek felzárkóztatásáról. Nagy sikert aratott a miskolci és borsodi nyugdíjasok színvonalas műsora, a nap pedig Ki mit tud vetélkedővel zárult.
A harmadik nap délelőttjén Korózs lajos államtitkár, az Országis idősügyi tanács titkára tartott előadást az idősügyi munkáról, tapasztalatokról, a tanács programjáról. A háromnapos összejövetel az elnökség ülésével, majd Mihalovits Ervin zárszavával ért véget.

Papp Lajos