A megfenyegetettek az elmúlt két évben mindent megtettek azért, hogy felhívják a környéken élők figyelmét a káros hatásokra. Mint azt ez alatt az idő alatt hirdették: Tőketerebes lakói nem akarnak széntüzelésű hőerőművet a városban. A végső döntést az állami hivatalnokoknak, az önkormányzatnak és a politikai hatalomnak kell meghoznia, illetve viselnie az ezzel járó felelősséget - mondta az aktivista. Az ügyben tiltakozott a szlovákiai újságírók legnagyobb érdekvédelmi szervezete is.
A Greenpeace jelezte: nem adja fel és tovább küzd az erőmű megépítése ellen, amelyet egyébként úgy tűnik, senki sem akar, sem a város, illetve a közeli tokaji térség települései, környezetvédelmi szervezetek, illetve a határ menti magyarországi települések is tiltakoztak. De az erőmű ügye mégis eljutott egészen az engedélyezési eljárásig, amit másfél héttel ezelőtt függesztett fel ideiglenesen a kassai kerületi építési hivatal, hogy megtárgyalja az ellenzőktől beérkezett mintegy 3500 beadványt.
Nemzetközi bíróság elé kerülhet az erőmű ügye: