Ugrás a tartalomra

Sok volt ismét a találgatás a jelölésekről

Létrehozva
Patai Mihály, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnöke és az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a miniszterelnöki jelöléséről szóló hírek nem igazak - közölte a Budapesti Értéktőzsde sajtófőnöke. Patai Mihály 2008 decembere óta a Budapesti Értéktőzsde elnöke, 2006 óta pedig az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója.Úgy tudni, hogy a szakember azért mondott nemet, mert neve a hivatalos bejelentés előtt kiszivárgott. Formálisan április 14-én szűnik meg a Gyurcsány-kormány megbízatása.
Felcsuti Péter, a Bankszövetség és a Raiffeisen Bank vezérigazgatója, Pongrácz Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, illetve Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. elnöke már korábban cáfolt mindenféle megkeresést, mindhárman hozzátették: nem is vállalnák a megbízatást. Ugyancsak felmerült Oszkó Péter, a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatójának lehetséges felkérése is, ám Oszkó egy interjújában nyilatkozta: nehezen tudná elképzelni magát egy szakértői kormányban, "majd ha a gyerekeim egyetemisták lesznek, megfontolom".

A csütörtökön felbukkanó nevek akár egy végső favoritról való figyelemelterelés részei is lehetnek... 

Abban az esetben, ha a konstruktív bizalmatlansági indítvány nem kapja meg a szükséges többséget (például, ha nem sikerül konszenzusra jutni a szabad demokratákkal), akkor ez a kabinet marad hivatalban. Más vélekedések szerint ez teljesen kizárt.
Ha Gyurcsány Ferenc eben az esetben kormányfő lemond, ezt követően pedig Sólyom László államfő jelöl valakit erre a posztra, ha pedig az ő jelöltje sem kapja meg a szükséges támogatást, akkor feloszlathatja a parlamentet, és új választásokat írhat ki. 
A másik lehetőség szerint Gyurcsány mégsem mond le, és az ellenzéki pártok megszavazzák a parlament feloszlatását.

Előzmények:m.png  Az MSZP megnevezte:m.png