Ugrás a tartalomra

Tájházak megváltozott szerepköre

Létrehozva
Pénteken a déli harangszóval egyidőben éppen Barna György, a miskolci Lézerpont Látványtárának vezetője tartott előadást Mezőkövesden a tájházak regionális konferenciáján. A legtöbb tájház hazánkban, a 350-ből az Észak-magyarországi régióban található, de sajnos a legelhanyagoltabbak is. Sok településen éppen ezek a gyüjtemények, azok helyszínei vették át a megszűnt művelődési házak szerepkörét. Így támogatásuk létfontosságú.   
Miközben ezeknek a tájházaknak meg kell őrizni a szakmaiságukat, közgyűjteményi szerepkörüket, egyfajta kisugárzással is bírnia kell környezetükre, nem beszélve az idegenforgalmi szempontból igen fontos küldetésükről. Szablyár Péter a Tájházak Országos Szövetségének elnöke arról a pályázatról tájékoztatta a ,,Vendégváró tájházak" konferencián a résztvevőket amelynek révén tovább lehetne fejleszteni ezeket a vendégváró létesítményeket. A megváltozott szerepkörökről készült pályamunkákat április 30-ig kell benyújtani a támogatás érdekében.