A Fáy német nyelvet tanító tanárai és németül tanuló diákjai most „tavaszi zsongással” erősítették a németül tanuló diákok közösségét és szereztek sok vidám, játékos percet. A feladatok a német kultúra tavaszhoz kötődő vidám szokásait idézték, középpontban a tojással. Így volt tojáskeresés, tojásgurítás, tojástánc, tojáscsomagolás és persze tojásdobás is. A vendéglátók elképzelése megvalósult, hiszen jókedv, lelkes, zsongó gyerekek, lélekmelengető vidám arcok, répatorta, finom sütemények, izgalom, tavaszi színek, illatok, felszabadultság jellemezte a programot.
Tavaszi zsongás
Létrehozva
KözéletHelyi hírek
„Frühlingsrauschen” címmel rendezett vetélkedőt a Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola március 25-én a Miskolcon és környékén lakó németül tanuló általános iskolás korú diákok számára. Az angol nyelv világméretű előretörése kapcsán fogalmazódott meg a gondolat, mely szerint „A világnak többnyelvűnek kell maradnia, és ezért mindannyiunknak tenni kell.”