Volt olyan versenyző, aki a mai társadalom nyelvhasználatával és életmódjával kapcsolatban fogalmazott meg kritikát beszédében. Két évvel ezelőtt Rákóczi Ferenc, tavaly pedig Mátyás király szellemét idézték meg a versenyzők. „Jót s jól!” – Kazinczy Ferenc intelmei az ezredforduló magyarjaihoz: idén ez volt a kötelező szónoklat témája, a Kazinczy-emlékév kapcsán.
A zsűri (felvételünkön) tagjai szerint a versenyen részt vevő diákok, ha a jövőben nem is választanak olyan szakmát, amelyhez szükségük lesz a szónoki képességre, a mindennapi életben mindenképpen jól tudják majd hasznosítani kommunikációs készségüket, és azt, hogy nyilvánosság előtt gond nélkül tudnak megszólalni. Az idei szónokverseny győztese a békéscsabai Lombmájer Lili lett, Kiséri Norbert miskolci versenyző pedig harmadik helyezést ért el.