Négy lehetséges miniszterelnök-jelöltről tárgyalt részletesen szombat délelőtt az MSZP vezetése. A névsor: Gráf József, Vértes András, Takács János és Bajnai Gordon. Gráf nem vállalta, Vértesre és Takácsra már nemet mondott az SZDSZ, maradt tehát esélyesnek a gazdasági miniszter, Bajnai. Az MSZP abban bízik, hogy Kóka János meg tud győzni legalább néhány szabad demokratát, hogy támogassák Bajnait. Kóka ugyanis üzlettársa volt, és a szocialisták szerint ezért biztos támogatná őt. Ha Bajnai fut be, akkor Gyurcsánynak sem kéne távoznia az MSZP éléről, mert így nem pártpolitikusé lenne a kormányfői poszt. Úgy tudni, hogy az MSZP-n belül komolyan lobbiznak Kiss Péter jelöléséért is, ami viszont Gyurcsány távozását jelentené. A párton belül növekszik a félelem és a reménytelenség. Általános vélekedés szerint ugyanis, ha nem sikerül megegyezni egy lehetséges kormányfőben, akkor az előrehozott választás jelenti az egyetlen megoldást, ám ez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az MSZP 8 százalékos párttá zsugorosidk, az SZDSZ és az MDF pedig eltűnik.
Az MSZP székházban jelen van Bajnai Gordon fejlesztési miniszter aki nem tagja a pártnak, és akinek neve korábbi sajtóhírek szerint szintén felmerült, mint esetleges miniszterelnök-jelölt.
Az ülésről távozó Tukacs István elnökségi tag az újságíróknak annyit mondott: egyeztetünk tovább, változatlanul.
Kiss Péter távozóban annyit mondott: tart a párt elnökségi ülése, egyeztetnek a megyei elnökökkel, és várhatóan a frakció is összeül még a nap folyamán.