Mint arról már korábban is beszámoltunk, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) 2007-ben három évre megyénknek ítélte oda a félmaratoni futó országos bajnokság rendezési jogát. A tavaly, a Pitypalatty-völgyben - Sajószentpéter környékén - nagy sikerrel debütált viadal után idén - Szerencs központtal - Hegyalja vette át a házigazda szerepét. A B.-A.-Z. Megyei önkormányzat, a szerencsi önkormányzat, és a MASZ által közösen életre hívott erőpróba Szerencs-Rátka-Tállya-Rátka-Szerencs útvonalon kijelölt pályáját a Daragó Lászlóné elnök-asszony vezette szervező bizottság felkérésére a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) által is elismert dr. Pignitczky Péter hitelesítette.
Nyitány Tészta-partival
Április 3-án, a sportolók számára kötelező, és megszokott Tészta-partival veszi kezdetét az eseménysorozat. A verseny napján már kora délelőttől benépesül a Rákóczi u. 89. sz. előtti színpad és környéke, ahol a helyi előadók mellett Szandi és Csonka András lesz a sztárvendég.
A Rákóczi-várkert és a városi önkormányzat előtti szakaszon kijelölt rajtvonalnál felsorakozó futók 10.15 órakor kezdik meg a penzum teljesítését. A felnőttek mellett az U23-as korosztály reprezentánsai is bajnoki érmekért küzdenek. Az egyéni mellett a csapatokat is értékelik. A verseny idején útlezárásra, illetve forgalom korlátozásra kell számítani, így az ebből adódó esetleges kellemetlenségért ezúton is elnézést kérnek a rendezők.
A közös sikerért dolgoznak
A szervező bizottságban, illetve a közvetlen szakmai stábban olyan tapasztalt sportvezetők tevékenykednek, mint Gál László, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) technikai delegátusa, aki az utóbbi közel 30 évben szinte minden hazai atlétikai világesemény (világ- és Európa-bajnokságok), illetve országos bajnokság előkészítésében jeleskedett. A versenybíróság elnöke az a Papp János, aki a Diósgyőri VTK színeiben kétszeres maratoni országos bajnoknak mondhatja magát. Az elnök helyettese nem más, mint Vadasné Joó Katalin, a B.-A.-Z. Megyei Atlétikai Szövetség elnöke. A technikai igazgatói feladatokat idén Kollár István, több hazai atlétikai világesemény (miskolci gyalogló Európa-kupa, debreceni utcai-futó világbajnokság, U-23-as Eb stb.) versenyigazgatója, nemzetközi versenybíró látja el. A pálya kialakításáért Bozsik Imre a felelős, aki a tiszaújvárosi triatlon világbajnokságokon, világkupákon, Európa-bajnokságokon és nemzeti bajnokságokon elismerést kiharcoló rendezői csapat egyik vezetője hosszú-hosszú évek óta. Barta József, a tavalyi első borsodi félmaratoni ob technikai igazgatója mellett Szűcs István, a Bükki Hegyi Maraton versenyigazgatója is igyekszik mindent megtenni a verseny sikeréért. Az előkészületekben és a lebonyolításban nagyon komoly segítségre számíthatnak a szervezők a MASZ, továbbá a megyei és a szerencsi önkormányzat, illetve a helyi intézmények vezetőitől, munkatársaitól, a TVK-Mali Triatlon Klubtól és a miskolci Marathon Clubtól is.
Hegyaljai ízek – vásárok – bohócok
A Rákóczi úton április 4-én, szombaton 9.00-15.00 óra között a hegyaljai ízekbe - Szerencs, Rátka Tállya tájjelegű kínálatába - is belekóstolhatnak a jelenlevők. Ugyanitt 10 órától ökörsütés is színesíti a látnivalót és persze az étel-választékot. A szervezők természetesen lehetőséget kínálnak a finom Tokaj-hegyaljai borok és a rátkai sváb-szalonna ízlelgetésére, de lesz sörsátor, virsli és csöröge is. A népművészeti kirakodóvásárral párhuzamosan a Bonbon Kft. szerencsi csokivására szintén nagy érdeklődésre tarthat számot. A gyerekeket Bombi és Pityóka bohóc szórakoztatja majd. A lufihajtogatás, az arcfestés és az aszfaltrajzverseny szintén a fiatalabb korosztály körében arathat majd sikert.
Gyaloglás Monspart Saroltával
Idén tavasszal, „Minden-kor, mindig, minden-hol” címmel hazánk három városában, Győrben, Budapesten és Szerencsen rendeznek „gyalogló-napot”. Az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) Életmód Osztálya az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium „Sportoló Nemzet” pályázatának támogatásával valósítja meg a programsorozatot. A hegyaljai 3-4 km-es táv teljesítésére vállalkozók április 4-én, szombaton, 9.00 órakor gyülekezhetnek a Szerencsi Fürdő és Wellnessház mögötti rózsakertben, ahonnan Monspart Sarolta előadását követően felsétálnak a rajt-kapuhoz, ahonnan indulva 10.20-kor kezdik el a közös gyaloglást.
- Az egészséges életmód szükséges, de nem elégséges eszköze a rendszeres testedzés – fogalmazott Monspart Sarolta, hazánk első tájfutó világbajnoka, az OEFI főmunkatársa, az országos gyaloglónapok egyik főszervezője. - Az egyre nagyobb számú – több mint 3 milliós - idősödő lakosság, valamint a bármely korú, kezdő testedző emberek esetében szakmailag nagyon megfelelő sportmozgás a gyaloglás. Így, a rendezvénysorozat egyik célcsoportja a nyugdíjasok, illetve a nagyszülőkön keresztül a legfiatalabbak, akik szüleikkel együtt elkísérhetik őket a gyaloglásra. A középkorosztály azért is célcsoportja a gyaloglásoknak, mert az ismert halálozási mutatók alapján a 40 és 60 év közötti korosztály – különösen a férfiak - ma Magyarországon a legveszélyeztetettebb lakossági réteg. A közös gyaloglás valós ténye és média üzenetei segítik a lakosság egészséges életmód választását a mindennapokban. Ezzel is igyekszünk felhívni a figyelmet arra, hogy a „Test is tőke!”
A további részletekről tájékozódni lehet Monspart Saroltánál a 1/428-8226-as telefonszámon, vagy a monspart.sara@oefi.antsz.hu e-mail címen, illetve a www.oefi.hu honlapon.
Rajtszámosok kedvezménye
A verseny idején a rajtszámmal rendelkező futók az alábbi kedvezményeket vehetik igénybe:
A Városi Tanuszodába pénteken 6:00–21:00 óra, szombaton pedig 8:00–19:00 óra között ingyenesen léphetnek be. A Szerencsi Fürdő és Wellnessházba 10:00–22:00 óra között 1500 Ft helyett 500 Ft-ért vásárolhatnak belépőjegyet.
A Hegyalja Félmaraton részletes programja
Április 3., péntek:
17.30-19.30: Tészta-party a versenyzőknek
19.00: Népdalcsokor. Fellép: Bakos Petra és Györgyné Újvári Mária előadóművész. Helyszín: Szerencsi Általános Iskola, Bolyai-épület étkezője (Rákóczi út 100.)
Április 4. ,szombat:
Helyszín: a Rákóczi út 89. előtt található szabadtéri színpad
9.00-9.10: Zenél a Szerencsi Ifjúsági Fúvószenekar
9.10-9.55: Sztárvendég: Szandi - gyermek és felnőtt műsor
9.55-10.15: a Szerencsi Ifjúsági Fúvószenekar jelzi a rajtig hátralevő időt
10.15: a Hegyalja Félmaraton rajtja
10.20: a ,,Minden-kor, mindig, minden-hol” gyaloglás rajtja Monspart Saroltával
További szórakoztató programok a színpadon és környékén
10.15-10.20: Rátkai Hagyományőrző Népdalkör
10.20-10.30: Tállyai Kővirág Népdalkör
10.30-10.55: Bocskai István Gimnázium Néptánccsoportja
10.55-11.10: Közkedvelt slágerek Gazdóf Dániel és Petró Dalma, a Bocskai István Gimnázium diákjainak előadásában
11.00: Lovastorna a Rákóczi várnál
11.00: Lovas-kocsizás. Indulás a Rákóczi-vár udvaráról
11.10-11.25: Világhírű musicalek, népszerű dallamok Takács Cintia, a Bocskai István Gimnázium diákja előadásában
11.25-11.45: Rock and roll party Kertész Attilával
11.45-12.05: Karate bemutató Varga Csaba három danos mester vezetésével
12.10-12.45: Nóta-csokor Györgyné Újvári Mária előadásában
12.45- 13.30: Sztárvendég: Csonka András előadóművész
13.30: a Hegyalja Félmaraton, a Magyar Köztársaság Félmaratoni Futó Országos Bajnoksága és a Pedagógus Félmaratoni Országos Bajnokság eredményhirdetése
Kísérő sportrendezvények
9.00: Kispályás labdarúgó bajnokság Szerencs, Rátka, Tállya általános iskolás tanulóinak részvételével. Helyszín: Városi Sportcsarnok
9.00: Kistérségi úszóverseny. Helyszín: Városi Tanuszoda
10.30: Várkert-kerülő amatőr futás rajtja. Helyszín: Rákóczi út. Táv: 1 km.