Megrongálták Benke Donát tű. ftőrm., a szentendrei tűzoltóság szóvivőjének terepjáróját, akinek a jelentős anyagi kár mellett azzal is számolnia kell, hogy jódarabig ellehetetlenül a munkája.Tűzoltó, mentő, szabadnapos életmentő. Benke Donát tű. ftőrm, a szentendrei tűzoltóság beosztott tűzoltója ízig vérig tűzoltó. Olyan, aki nem csupán a munkájának, hanem a hivatásának tekinti a szakmáját, olyan, aki nem csupán a munkaidejében segít a bajba jutottakon; nem véletlenül nyerte el a Lánglovagok.hu pályázatán az Év Tűzoltója 2005. címet. Most azonban ő került bajba, március 21-ére virradólag kromofággal öntötték le terepjáróját a főváros XV. kerületében.
Benke Donát a Hondájával március 20-án este 8 óra körül parkolt le lakhelyénél, a Bezerédi Pál utcában. Másnap hajnalban indult volna Szentendrére szolgálatba, ekkor szembesült a látvánnyal: az autó motorházteteje, teteje, a jobb oldali ajtók és a hátsó ajtó egyaránt kapott a maró anyagból. Elmondása szerint haragosa nincs, úgy véli, vandalizmus áll a háttérben. Az anyagi kár körülbelül 800 ezer forint, amelynek nagy részét a casco biztosítás feltételei miatt neki kell állnia.
Benke Donát 2002-ben szerelt fel a fővárosi tűzoltóságnál, 2004-től a szentendrei parancsnokságon dolgozik. A napi munkája mellett a szentendrei tűzoltóság szóvivői feladatait is ellátja, saját tulajdonú autójával, amelyet azonban a mostani eset miatt több hétig nélkülöznie kell. Benke Donát szabadnapjaiban az Országos Mentőszolgálat gépjárművezetőjeként is dolgozik, és több mint 15 éves polgárőr múltat tudhat magáénak.
A főtörzsőrmester várja mindazok jelentkezését, akik a kérdéses időben a megadott helyszínen bármi gyanúsat tapasztaltak, amely összefüggésbe hozható a rongálással. A szemtanúk a langlovagok@langlovagok.hu címen jelentkezhetnek. A rendőrség ismeretlen tettes ellen megindította a nyomozást.
Benke Donát hangsúlyozza: ideáig is segített az embereken, és ezután is fog. Ezt a tettet pedig gyávaságnak tartja, bárki is követte el, nem rettenti el attól, amire feltette az életét.
Lánglovagok.hu