Ugrás a tartalomra

A vajda és a LEADER-csoport összefog

Létrehozva
Zöld munkahelyek létrehozásával és újfajta hulladékhasznosító rendszer kiépítésével segítene a mélyszegénységben élőknek a BÜKK-MAK és Lakatos Attila, a B.-A.-Z. megyei cigányvajda. A terv lényege, hogy a jelenlegi szemétszállítási rendszer helyett a falvakban a szegényekre bíznák a hulladék összegyűjtését és szétválogatását, a szelektált újrahasznosítható anyagot pedig értékesítenék.
Fotók:m.png Borosod-Abaúj-Zemplén megyében az ország mást területeihez képest is rengetegen élnek mélyszegénységben. Különösen nagy gondot jelent a szegénység és az emiatt kialakuló bűnözés az aprófalvas térségekben, ahol az észak-magyarországi átlaghoz viszonyítva is jóval kevesebb munkalehetőség van. Most azonban egy roma-magyar összefogásnak köszönhetően úgy tűnik, az ilyen helyzetben élők a saját kezükbe vehetnék a sorsukat. Lakatos Attila megyei cigányvajda az elgondolás lényegét ismertetve kifejtette, hogy az eddigi drága szemétszállítási díjak megfizetése helyett elsőként a 44 BÜKK-Mak-tag településen a munkanélküliekre bíznák a szemét összegyűjtését és szétválogatását. Ez utóbbi a falvak ma már használaton kívüli, régi szemétlerakóinak helyén kialakított hulladékudvarokban történne. Amennyiben a terv megvalósul, lélekszámtól függően településenként 4-5, vagy akár több, eddig munkanélküli ember is álláshoz juthat. A munka nincs iskolai végzettséghez kötve, és ha így gondoskodik a település hulladékgazdálkodásáról, akkor elméletben az önkormányzat is spórol. Pénzt és energiát. Azok a települések viszont, amelyek nem tudják megfizetni a szemétszállítást, dr. Nagy József szerint sokszor a település határában öntik le a hulladékot. Azt a hulladékot, amelyet szétválogatva el is lehetne adni. A BÜKK-MAK ügyvezetője azt is elmondta, hogy ők mindenképpen meg fogják valósítani az új rendszert, ha máshol nem is, a 44 BÜKK-Mak-os településen. Erre már megvannak az uniós források is.