A kérdésben legkevesebb 525 ezer hiteles aláírás gyűlt össze. A törvény szerint a referendum kiírásához kétszázezer hiteles aláírásra van szükség. Az országos népszavazás elrendelésére irányuló kezdeményezésről az Országgyűlésnek, kötelező népszavazás esetén, a bejelentéstől számított 15 napon belül kell döntenie, mérlegelés nélkül. A népszavazás időpontját a köztársasági elnök tűzi ki.Napirend előtt teszi le a képviselői esküt Hoppál Péter (Fidesz), akit Aszódi Pál helyére javasol a legnagyobb ellenzéki párt.
Várhatóan döntenek a képviselők a paksi atomerőmű telephelyén új atomerőművi blokk vagy blokkok létesítésének előkészítését szolgáló tevékenység megkezdéséhez szükséges elvi hozzájárulás megadásáról szóló országgyűlési határozati javaslatról. Az indokolás szerint a beruházás előkészítéséhez minimum öt év, a megvalósításához a műszaki tervezést követően minimum hat év, az új erőműegység létesítéséhez összesen tehát legalább 11 év szükséges. Mint írták, a magyar társadalom pozitívan ítéli meg az atomerőművet, a magyar lakosság mintegy háromnegyede, 73 százaléka egyetért azzal, hogy Magyarországon atomerőmű működik.
Várhatóan zárószavazás lesz a Magyar Tudományos Akadémiáról (MTA) szóló törvény módosításáról, amelynek célja, hogy az MTA kutatóhálózata modern, európai kutatóhálózatként működjön. Szintén dönthetnek az anyakönyvezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatról, amelyet december közepén azért napoltak el, mert az Alkotmánybíróság megsemmisítette a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló jogszabályt, emiatt a javaslatból most kikerülnek az erre vonatkozó rendelkezések.
Az előterjesztés a külső helyszínen történő házasságkötés, valamint a házassági név megváltoztatásának szabályait, illetve az anyakönyvi nyilvántartásokba való betekintés rendszerét szabályozza.
Kedden ötórás időkeretben lefolytatják az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításának általános vitáját. Ennek alapján július 1-jétől 20 százalékról 23 százalékra emelkedik az általános forgalmi adó normál kulcsa, és szintén emelkedik az üzemanyagok, a cigaretta és az alkohol jövedéki adóterhe is.
Az adótábla 2009 teljes egészére, tehát visszamenőleg megváltozik, a kulcsok nem módosulnak, az alsó kulcs sávhatára azonban emelkedik: 1 millió 700 ezer forintról 1 millió 900 ezer forintra. Módosítják az adóelőleg-szabályokat a családi pótlék adóalapba történő beszámításával összefüggésben. Szintén az év közepétől a foglalkoztatóknak és az egyéni vállalkozóknak a minimálbér kétszeres összegéig a korábbi 29 százalék helyett 26 százalék tb-járulékot kell fizetniük. A társasági adókulcs 16-ról 19 százalékra emelkedik, az adóalap ugyanakkor szélesedik, miután számos kedvezmény megszűnik.
Megvitatják a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítását, amely a nyugdíjkorhatár emelésére tesz javaslatot. A javaslat szerint a korhatár 2016-tól - az 1954-ben született korosztálytól - születési évenként négy hónappal emelkedne, és 2027-ben érné el - az 1962-ben született korosztállyal - a 65 évet. Az előterjesztés alapján 2010-től a 13. havi nyugdíj a 2009-es szinten - évi 80 ezer forintos összeghatárral - beépülne a havi nyugellátásokba, de csak azoknál, akik 2009 novemberében részesülnek tizenharmadik havi nyugdíjban. Módosulnak az indexálás szabályai is, így a jövőben a nyugdíjak a gazdaság lehetőségeit meghaladó mértékben nem növekedhetnének, de biztosítanák, hogy gyors gazdasági növekedés mellett ne csupán megőrizzék, hanem növeljék is vásárlóértéküket.
Folytatódik a kisebb létszámú parlamenttel összefüggő alkotmánymódosítás, illetve az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat általános vitája. Megvitatják a kutatási és innovációs esetibizottság 2007 júniusa és 2008 októbere közötti tevékenységéről szóló jelentést és az annak elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot.