Ezt bizonyítja az érintett versenyzők országos szakszövetségeinek döntése is, hiszen Pál Robin kivételével valamennyien szerepelnek a közeljövőben a felnőtt Európa-bajnokságokon. (Pál Robin még túl fiatal ehhez, viszont már felnőtt országos bajnokságot nyert és junior világversenyeken indul). Országos szinten tehát megkapták a bizalmat, és ha élnek a lehetőséggel, további hatékony menedzselésre számíthatnak a sportági szövetségektől. Na, de mi a helyzet itthon? Ugyanis a sportolók nincsenek egész évben, edzőtáborban, de ha ott is lennének, a civil életben felmerülő igényeiket teljesíteni szükséges. A napi egy, de inkább két edzés mellett dolgozni nem lehet ilyen szinten, a megélhetést a sportegyesületeknek, szövetségeknek és az önkormányzatnak közösen kell biztosítaniuk. Ezekért a sportolókért felelősséget érzők szerint ez utóbbi nem működött megfelelően a korábbi olimpiai ciklusokban Miskolcon, ezért aztán miskolci sportolók máshol találták meg a boldogulást, és másnak szerezték az olimpiai dicsőséget.
Reménységeink havi pénzügyi támogatása mellett arra is szükség van, hogy szociális, családi és tanulmányi problémáik megoldásában is támaszra találjanak városunkban. Ehhez nem szabad úgy kezelni őket, mint a serdülő válogatottban éppen most bemutatkozó tehetséget, különleges elbírálást, de még inkább különleges „alapot” igényel a menedzselésük.
Mert London már közel van!
Dr. Szatmáry-Antal Tamás