Három fiatalkorú és egy gyermekkorú személy volt az elkövetője annak a támadásnak, melyben egy 90 éves szendrőládi bácsit bántalmaztak és raboltak ki. A rendőrség a fiatalkorú elkövetőeket másnap őrizetbe vette, negyedik még gyermekkorú társuknak intézeti elhelyezését kezdeményezték.
Szendrőlád községből érkezett bejelentés március 18-án a hajnali órában, egy fiatal férfi telefonált, aki elmondta, hogy egyedül élő 90 éves nagyapját lakásán bántalmazták, majd pénzét eltulajdonították.
A bejelentést követően a helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy az idős bácsira fejükön álarcot viselve ismeretlenek törtek rá és pénzének átadását követelték tőle. Miután ő ennek nem tett eleget, az ágyában összekötözték és a takarót fejére szorítva ütlegelni kezdték. A lakásban ezt követően értékek után kutattak, majd pár ezer forinttal távoztak a helyszínről.
A bűncselekmény súlyára, valamint a településen élők közfelháborodására tekintettel az elkövetők mielőbbi beazonosítása és elfogása érdekében külön nyomozó csoport alakult. A helyszíni szemlével párhuzamosan azonnal megkezdték az utcában, illetve a településen az adatgyűjtést.
A nagy erőkkel megkezdett nyomozás és adatgyűjtés eredményeként a bűncselekmény elkövetését követő napon gyanú merült fel négy helybéli fiatallal szemben. Közülük ketten már korábban is követtek el csoportos rablást.
Elszámoltatásuk azonnal megkezdődött, mely során ketten beismerő vallomást tettek és megnevezték bűntársaikat is. A négy személy közül három fiatalkorú őrizetbe vételére került sor, akiket azóta a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.
A negyedik fiatal a bűncselekmény elkövetésének időpontjában a 14. életévét még nem töltötte be. Vele szemben a rendőrség a gyermekjóléti szolgálaton keresztül kezdeményezte intézeti elhelyezését, különös tekintettel arra, mivel egy korábbi rablásnak is részese volt.