Ugrás a tartalomra

Nyugdíjas művészeti szemle

Létrehozva
„Ezüst-fürtök” címmel rendez Nyugdíjas Művészeti Szemlét Miskolcon az Idősügyi tanács. Az Ifjúsági és Szabadidő Házban hétfőn az énekesek mutathatták meg a színpadon tudásukat, a következő hónapban pedig táncolnak, és verset mondanak majd a szépkorúak, de lesz olyan alkalom is, amikor a kézműves technikával készült alkotásaikat tárhatják a közönség elé a nyugdíjasok.
A mostani program egy rendezvénysorozat része, melynek gálaműsora az Idősek Világnapján lesz majd. Az Avas Nyugdíjas Egyesület műsorával kezdődött a Nyugdíjas Művészeti Szemle. A megnyitó után azok a vállalkozó kedvű szépkorúak léptek színpadra, akik úgy gondolták, produkciójukat érdemes bemutatni a nagyközönségnek is. Szabó Béláné is énekelt, ő már 6 éve tagja a Görömbölyi Népdalkörnek - ezúttal az egyéni versenyzők táborát erősítette. – Nagyon szeretek énekelni, azért jelentkeztem. A két napdal közül, amit választottam, az egyik Kodálynak műve, a Két sorjával száll a vadlúd az égen – mondta el érdeklődésünkre.Miskolc a fesztiválok városává nőtte ki magát az évek során, és ehhez egy kicsit talán a nyugdíjas korosztály is hozzátehet a jövőben – hangzott el a rendezvényen. Az Idősügyi Tanács tagjai novemberben határozták el, hogy megrendezik a Nyugdíjas Művészeti Szemlét.
Mokrai Mihály, a Miskolci Idősügyi Tanács elnöke elmondta, volt egy előválogatás, a versenyekre már azok a produkciók kerültek be, amelyek színvonalasak.
A rendezvénysorozat első állomásán a zsűri tehát az énekeseket értékelte, a következő hónapokban azokban a táncosok, a versmondók és a kézműves technikával alkotó szépkorúak is bemutatkoznak majd. A gálaműsor októberben lesz az Idősek Világnapján, ahol a legjobbak mutathatják meg tehetségüket, a tervek szerint ők városi rendezvényeken is fellépnek majd.

Varga V.

Fotókm.png