Ugrás a tartalomra

Pénzszállító rablás Tokajban - késő délutáni helyszíni bizonyítás

Létrehozva
Kedden délután 5 órakon a helyszínen, Tokajban kezdődött a kihelyezett tárgyalás a csaknem napra pontosan két évvel ezelőtti pénzszállító rablás ügyében. A kísérő halálával végződött szomorú eset alkalamával 166 millió forintot zsákmányoltak a rablók. Hosszú bújkálás után két elkövetőt még 2007 őszén egy alföldi tanyán elfogtak. A bizonyítási eljárás a sötétedés után is folytatódott...
Így teremtették meg azokat a feltételeket, amelyek azon borzalmas estén is voltak. Akár életfogytiglani büntetést is kaphat az a három férfi, akiket a tokaji pénzszállítóautó-rablás  elkövetésével vádol az ügyészség. Az előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádjával indult eljárás kedden az elsőrendű vádlott kihallgatásával kezdődött a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon. További öt embert bűnpártolással vádolnak. Az elsőrendű vádlott, H. R. tagadta, hogy részt vett volna a biztonsági őr meggyilkolásában, csak azt ismerte el, hogy lopásban segédkezett. H. R. korábban csak írásban tett vallomást, mert - mint mondta - "nem szavazott bizalmat" a rendőröknek. Az ügyvédjének nem sokkal a rablás után eljuttatott vallomását sem tartotta fenn, mert akkor még úgy gondolta, őt nem fogják el, és azzal a vallomással segítheti társait.H. R. szerint a bűncselekményt a harmadrendű vádlott, azaz a pénzszállító sofőrje tervelte ki. Õ maga és a másodrendű vádlott - akivel közeli rokonságban van - csak "úgy mentek bele" az ügybe, hogy lopásról lesz szó. Kikötötték, hogy a sofőrnek be kell vonnia társát, a pénzszállító kísérőjét, vagyis a későbbi áldozatot az akcióba. H. R. szerint az ő feladata csak a pénz átpakolása volt a másik autóba, nem látott semmit az emberöléssel kapcsolatban, azt pedig, hogy a pénzkísérő meghalt, csak a sajtóból tudta meg.
Az elrabolt, mintegy 166 millió forint hollétéről sincs információja - vallotta egy tavaj megtartott tárgyaláson H. R.. A pénzt ugyanis állítólag átrakták a negyedrendű vádlott autójába, majd a zsákok elégetése után különváltak, a pénzt a harmad- és negyedrendű vádlott vitte magával - állította, így nála 4 millió 825 ezer forint maradt a zsákmányból egy új autó beszerzésére és a bujkálásra. A különvált társakkal egy ideig tartották a kapcsolatot, de később nem sikerült őket elérniük telefonon, majd megtudták, hogy elfogták őket.Váratlanul írásos vallomást tett a harmadrendű vádlott (ő vezette a pénzszállítót), amit még kedden a tárgyaló teremben felolvastak. Most azt állította, hogy semmi köze nincs a gyilkossághoz, bár társaival előre megtervezték a pénz megszerzését, de erőszakról nem volt szó. Vallomásában leírta azt is: társa korábban nem tudott a bűncselekmény előkészületeiről, a bűncselekmény napján az esti órákban ajánlotta fel neki, mi lenne, ha megszereznék a kocsiban lévő pénzt, amiből neki is bőven jutna. Elmondása szerint nem kellett sokáig győzködnie... A vádlottaknak most a helyszínen, a dr. Sebe Mária vezette bírói tanács tagjai előtt kellett bemutatniuk, hogy valójában mi történt.