A találgatások szerint öt miniszter megy, és négy új jönne a helyükre. Egyes források szerint az új kormányfő összevonná a pénzügyi és a gazdasági tárcát, ennek élén Oszkó Péter állna, (igaz, ő már a múlt héten kijelentette, hogy nem vállal miniszteri posztot) a Külügyminisztériumot Mesterházy Attila vezetné. Molnár Csaba közlekedési miniszter ma délután azt mondta, hogy senki nem kereste meg, hogy vezesse tovább a tárcát. Lapértesülések szerint Bajnai Gordon két részben készíti el programját. Az egyik változat állítólag csütörtökön reggel nyilatkozat formájában jut el a szocialista és a szabad demokrata képviselőkhöz, és tételesen tartalmazza a 600 milliárdos kiadáscsökkentő csomag részleteit és ütemezését. Ezt a dokumentumot kell - az egyetértés jeleként aláírva - visszaküldeni a miniszterelnök-jelöltnek. A visszaérkezett egyetértő véleményektől függ, hogy elvállalja-e a kormányfői feladatot Bajnai Gordon. Ezen kívül készül egy terjedelmesebb kormányprogram is, ezt majd a kormányalakítással egy időben hozná nyilvánosságra a leendő miniszterelnök.
Találgatások: kik ülhetnek a bársonyszékekbe?
Létrehozva
KözéletBelföld
Folyik a találgatás arról, hogy mire lesz elég és milyen területeket érint Bajnai Gordon kormányfő-jelölt 600 milliárd forintos válságkezelő csomagja? Igazán még senki sem tudja, de annyi kiszivárgott, hogy változna a nyugdíjrendszer, a különböző támogatások, így a gyes és a gyed és a lakáscélú támogatások is, ezen kívül a távhő- és a gázár kompenzáció. Valószínűleg lefaragnának a tárcák kiadásaiból is.