A Fidesz kételkedik a pénzügyminiszter által közölt számokban. Mi az hogy! - mondta Varga Mihály Fidesz-alelnök arra a kérdése válaszolva, elképzelhetőnek tartja-e, hogy a kormány kozmetikázta az államháztartási hiány adatait. Hozzátette, hogy az IMF-hitel felvételéhez az országnak teljesítenie kell bizonyos államháztartási mutatókat. Varga Mihály szerint Magyarország pénzügyi és szociális összeomlás küszöbéhez közeledik. Az elmúlt hetek eseményei pedig egyértelművé tették, hogy választásokkal lehet közelebb jutni a válság megoldásához. Véleménye szerint Bajnai Gordon mint az elmúlt évek stabil kormánytagja az egyik felelőse annak, hogy az ország a régió éllovasából sereghajtó lett. Mint mondta, nagy kérdés, hogy aki megbukott miniszterként, miniszterelnökként alkalmas lesz-e a válság kezelésére. Varga Mihály úgy látja, hogy a hitelintézetek leminősítései az országot a spekulánsok közé dobják, épp ezért a költségvetési bizottság összehívását kezdeményezte. Erre várhatóan a húsvét utáni héten kerülhet sor.
Három százalék alatt a hiány
Létrehozva
KözéletBelföld
Teljesítette az ország az államháztartási hiányra vonatkozó maastrichti kritériumot az elmúlt évben, és jó esély van rá, hogy az idén is a GDP három százaléka alatt marad a deficit. Veres János pénzügyminiszter jelentette be a kormányülés után, hogy Magyarország egy lépéssel közelebb került az euró bevezetéséhez. A Fidesz kételkedik a számokban: Varga Mihály szerint a pénzügyi tárca kozmetikázhatta az adatokat. Szakértő eközben azt mondja: az idén nehezen lesz tartható három százalék alatt az államháztartási hiány.
Az államháztartás eredményszemléletű hiánya tavaly a GDP 3.4 százaléka lett a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint. A nyugdíjreform költségeivel azonban Magyarország csökkentette ezt az értéket - jelentette be Veres János pénzügyminiszter. A németországi friss gazdasági előrejelzések azt sejtetik, idén a vártnál is nagyobb lehet a visszaesés Magyarországon. Több neves közgazdász, például Kopits György, a Költségvetési Tanács vezetője a napokban úgy vélte, a rossz gazdasági kilátások miatt elkerülhetetlen egy újabb IMF-hitelcsomag felvétele. A pénzügyminiszter szerint erről nincs szó, a Valutalappal kötött megállapodás ütemezését azonban ősszel áttekinti a kormány. A Bajnai Gordon által eddig ismertetett program lépéseit támogatja Veres János. A tervezett intézkedések döntő része a Pénzügyminisztérium korábbi javaslataiból származik. Veres János hozzátette: a miniszterelnök-jelölttel eddig csak a programról egyeztetett, a jövőbeni szerepvállalásáról nem.