Ugrás a tartalomra

Középkori hangulatban, ágyúdörrenéssel

Létrehozva
Vasárnap kezdődik és egészen szeptember végéig várja a látogatókat az exkluzív diósgyőri vártúra. Az interaktív programot második éve szervezi a Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidőközpont. A Minifesztivál tavaly több ezer látogatót vonzott, a szervezők reményei szerint idén még többen vesznek majd részt a különleges vártúrán.
A szezonnyitó sajtótájékoztatón kiderült: az esemény elsősorban a családok kedvenc programja, hiszen a középkort megidéző hangulat nemcsak a kicsiket varázsolja el, hanem a szülők is részesévé válnak Nagy Lajos király egykori udvarának. Ahogy az előző évben, úgy idén is a látogatók közül kerül majd ki Erzsébet királyné, az apródok, sőt még egy hercegnő is, akik az interaktív program végén erről oklevelet is kapnak. Idén, az első ágyúdörrenés vasárnap 11 órakor hangzik el a Gyermekváros lakói és néhány nyugdíjas jelenlétében - a Diósgyőri vár ódon falai ekkor telnek meg ismét élettel.