Ugrás a tartalomra

Melléfogás volt a diákhitel?

Létrehozva
Százezren már megkezdték a diákhitelek törlesztését. Akkor előnyösnek tűnt, de mostanra kiderült, hogy - mint mindjárt az egyik diplomás fogalmaz - végeláthatatlan hosszúságú az idő, amíg visszafizetik az egyetemi években felvett pénzt. A diákhitelt 2001-ben indították el, azóta 265 ezren vették fel a kölcsönt, 54 ezren visszafizették, csaknem 10 ezren bebukták életük első hitelét. 200 ezren maradtak talpon, 100 ezren már megkezdték a diákhitel törlesztését.
A www.diakhitel.hu oldalon minden megtalálható. A diákévek alatt nem kötelező törleszteni, majd a felsőoktatásból kipottyanva sem túl rémisztő. Az első két évben az előző év minimálbér összegének 6 százalékát kell fizetni, majd a harmadik évtől, a 2 évvel azelőtti jövedelem 6 százalékát. A hitel felvételéhez nem kell (hiszen nincs) jövedelemigazolás, szülői beleegyezés, kezes. A honlapon a részlet meg nem fizetésének következményei is olvashatók.

A Diákhitel Központ 2008 augusztusában minden középiskolába eljuttatott egy CD-t, amelyen a hitel részleteit magyarázzák. Eőry András, a hitelközpont vezetője elmondta, hogy egy felmérés szerint a középiskolai osztályok mindösszesen alig felében tájékoztatták a diákokat. A szülőkről szó sem esett.