Ugrás a tartalomra

Menteni a menthetőt - Válságkezelés

Létrehozva
Ismét ülésezett az Észak-Magyarországi Regionális Válságkezelő Munkacsoport. A miskolci tanácskozáson a résztvevők a gazdasági válság hatását vázolták fel több aspektusból, majd a bemutatók után rövid vitafórum kerekedett a lehetséges kezelési javaslatokat illetően.
Fotók:m.png Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) Észak-Magyarországi Regionális Iroda programvezetője Gyarmathi Mihály előadásában elmondta, hogy 2009-es programjának fő céljai a pénzügyi-gazdasági válság hatásainak mérséklése, a munkaerő-piacon hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának és képzésének elősegítése, valamint az ehhez kapcsolódó szolgáltatások biztosítása. További fő szempont a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, valamint a kis- és középvállalkozások támogatása. 

Az Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgató-helyettese, dr. Stadinger Csaba felvázolta a munkaerőpiac jelenlegi helyzetét, ezt követően bemutatta a munkaügyi központ válságkezelésének eszközeit, amelyekből kiemelte többek között a munkahelymegőrzést segítő programokat, a pályázati lehetőségeket, a térségben megjelenő potenciális befektetők tájékoztatását, szolgáltatási csomag összeállítását.

dr. Szilágyiné Baán Anna, a BOKIK titkára a vállalkozói kör számára kiküldött kérdőíves felmérés eddigi tapasztalatairól számolt be, és mint elmondta: a Kamara többek között ezen eredményekhez is igazítja a válságkezelő lépéseit. 

A válságkezelésben a kereskedelmi bankok szerepéről beszélt Soós Attila, a Budapest Bank miskolci fiókjának igazgatója, aki vázolta azt is, hogy milyen hitelkonstrukciókat vehetnek igénybe a kis- és középvállalkozások a válság idején.  

A tanácskozáson a válság kezelésére a nemzetközi kapcsolatok lehetőségei is szóba kerültek, így a JEREMY-JESSICA konstrukciók alkalmazása.

A JEREMY konstrukció lényege, hogy a közös európai források kerüljenek a mikro-, kis- és középvállalkozásokhoz, amelyek fő célja elérni a nem bankképes vállalkozásokat és lehetőséget, bázist teremteni számukra a dinamikus fejlődéshez; a vállalkozások hitelfedezet elégtelenségéből adódó problémáinak kezelése a garancia programon keresztül; a magántőke egyre nagyobb mértékű bevonása a fejlesztések finanszírozásába. A JESSICA konstrukció a közszolgáltatási célú feladatot megvalósító városfejlesztési projektekhez nyújt támogatást. A válság tényleges regionális kezelése érdekében a kassai régió képviselői is - egyelőre megfigyelőként - részt vettek a megbeszélésen.