Ugrás a tartalomra

Vízirendészeti akció a Rakacai víztározónál

Létrehozva
A tavasz beköszöntével a horgász-szezon is kezdetét vette. Az orvhorgászok elleni fellépés érdekében a közelmúltban az Edelényi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a halőrökkel közös vízirendészeti akciót tartott.
A halőrök információi és visszajelzései alapján az akció célirányosan a Rakacai víztározó környékére lett szervezve, melyben az edelényi rendőrök a Horgászegyesületek Borsod Megyei Szövetsége halőreivel együttműködve március 28-án 19.00-24.00 óra között hajtották végre az ellenőrzést.
A koraesti ellenőrzés során a horgászok többsége az előírásokat betartva hódolt szenvedélyének, azonban a part menti „halra várók” csaknem 15-20%-a sértett valamilyen szabályt. A halőrökkel végrehajtott közös ellenőrzés eredményeként:
- az ellenőrök hét főt jelentettek fel halvédelmi szabálysértés elkövetése miatt,
- két személytől az állami horgászjegy a helyszínen bevonásra került,
- az ellenőrzés keretében 9 horgászbot került lefoglalásra,
- nyolc fő figyelmeztetésben részesült valamilyen kisebb szabályszegésért.
A tapasztalatok szerint a legtöbb szabálytalanság a gyermek horgászjegyekkel történt, mivel ez csak a gyermeket jogosítja fel napkeltétől napnyugtáig a horgászatra egy horgász készség erejéig.
Az ellenőrzés eredményeként megállapítható, hogy a közös akció egyaránt elősegítette a fair play szabályai szerint horgászók jogos érdekeinek védelmét és a feladatukat ellátó halőrök tevékenységének biztonságos ellátását.