A felmérés szerint a legnagyobb hiány a szakdolgozókból van, náluk az utánpótlás is megoldatlan, a szakorvosokat pedig főleg a kórházak nélkülözik. Nincs elég pszichiáter, belgyógyász és tüdőgyógyász, de kevés a szakorvos a sürgősségi ellátásban, valamint a transzfiziológián. Utóbbi állások több mint 23 százaléka betöltetlen.
A legmeglepőbb adat az, hogy csak 32 szakorvos jut 10 ezer lakosra - jelenleg ugyanis mintegy 34 ezer a regisztrált szakorvos, közülük 8 százalék 61 év feletti, 19 százalékuk pedig 30 évnél fiatalabb. A felmérés kapcsán Kökény Mihály a parlament egészségügyi bizottságának szocialista elnöke hangsúlyozta: a kormánynak többféle programja van a létszámhiány kezelésére, így például az egymilliárd forintos kórházi közmunkaprogram vagy az uniós forrásból finanszírozott 3,5 milliárd forintos hiányszakmák feltöltését célzó program.
A létszámhiányról Kökény azt mondta: hosszú távon csakis a bérfelzárkóztatás a megoldás, amire van is politikai akarat, ez viszont a jelenlegi gazdasági válsághelyzetben egyelőre lehetetlen.