A Karacs Teréz Leánykollégium minden évben tart népi-nemzeti napokat, mivel az intézményben sok a roma származású diák, ezért már második alkalommal rendezték meg a roma kultúra és esélyegyenlőség napját. A szervezők szerint ez a rendezvény segítheti a különböző szociális és családi háttérrel rendelkező csoportok közeledését, hiszen itt a romák kulturális és művészeti értékeit is megismerhették a jelenlévők. A roma napon olyan cigány származású emberek tartottak szekció-előadásokat, akik a saját szakmájukban elismertek, sikereket értek le. Az idei esemény annyival bővült a tavalyihoz képest, hogy nem csak a Karacs Teréz Kollégium diákjai, hanem a város szinte összes kollégiuma képviseltette magát. Miskolcon az ilyen típusú rendezvények mellett egyébként oktatással és továbbképzéssel segítik a romák felzárkóztatását, integrációját. Kormos Vilmos, a Polgármesteri Hivatal főosztályvezetője kiemelte, hogy az oktatásnak rendkívül fontos szerepe van az egymáshoz közeledésben. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a foglalkoztatáspolitika, az egészségügy-politika és a lakáspolitika egymással egységben kell hogy megjelenjen a hétköznapokban. Egyik a másik nélkül életképtelen. Ha munkanélküli szülőkről, rossz lakás körülményekről van szó, akkor az oktatáspolitika sem tud igazán hatékonyan működni -érvelt Kormos Vilmos.
Egymás megismerésére törekednek
Létrehozva
KözéletHelyi hírek
„Adj helyet magad mellett” címmel rendezték meg a roma kultúra és esélyegyenlőség napját Miskolcon, a Karacs Teréz Leánykollégiumban. Az eseménynek kettős célja volt: egyrészt a diákoknak a roma kulturális értékeket mutatták be, másrészt pedig az esélyegyenlőség jegyében előadásokat tartottak a résztvevő középiskolások számára.