Ugrás a tartalomra

Hajnali tűz az erőműben

Létrehozva
Péntek hajnalban a Mátrai Erőmű személyzete tűzesetet észlelt az erőmű üzemen kívüli – javítás alatt álló – IV. számú blokkján, a szénszállító rendszerben. Azonnal riadóztatták a helyi és az állami tűzoltókat, s közben az oltást is megkezdték. A tüzet hajnali háromra eloltották, ám így is jelentős, egymilliárd forint körüli kár keletkezett.
Az állami tűzoltóság és a katasztrófavédelem helyszínen lévő vezetői döntése alapján a tűzeset 2-es besorolást kapott, a gyöngyösi és a hatvani tűzoltók nagy erőkkel vonultak fel. A tüzet lokalizálták és hajnali három órára teljesen eloltották. A tűzeset következtében a kazán két oldalát összekötő szalagrendszer, továbbá a baloldali szénbunkerek töltését biztosító szalagrendszer sérült meg. Az anyagi kár az első becslések alapján kb. 500 millió forint, a következménykárok – beleértve a termeléskiesést – ezt további 500 millió forinttal növelik. 

A tűz okának a kivizsgálását tűzvizsgáló végzi. Személyi sérülés nem történt. Káros anyag nem került a levegőbe, vagy a talajba. Az ország energiaellátásában zavar nem keletkezett, mert a blokk éppen javításon állt. A tűzvizsgálat lezárását követően a helyreállítás pénteken délután megkezdődik. A blokk a jövő héten - csökkentett terheléssel - üzembe áll. A végleges javítások várhatóan két hetet vesznek igénybe.