Ugrás a tartalomra

Szakmai válságkezelési fórum

Létrehozva
Pályázati, foglalkoztatási lehetőségekről hangzottak el tájékoztatók azon a válságkezelési fórumon, melyet főként a roma érdekképviseletek, kisebbségi önkormányzatok számára szervezett Miskolcon a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség. Ombódi Ágnes porgramvezető az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) munkahelymegtartó, illetve rehabilitációs pályázatairól tájékoztatott.
Mint mondta, legnépszerűbb az OFA "Megőrzés" elnevezésű, azaz a meglévő munkahelyek megtartásának támogatására irányuló pályázata, amelyre csaknem 1200 vállalkozás jelentkezett. Az igényelt támogatás mértéke pedig megközelíti a húszmilliárd forintot. A munkájukat elveszítők rehabilitációját, illetve újbóli elhelyezkedését segítő "Munkába" illetve "Új kilátások" elnevezésű programok jóval kisebb érdeklődést váltottak ki, az utóbbira nem is érkezett pályázat. Mint elhangzott, az OFA támogatja a jó gyakorlatok összegyűjtésére szolgáló "Rehabilitációs Szociális Gazdasági Modellek kidolgozását, s új programok indulnak a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben élők foglalkoztatási helyzetének javítására - például a távmunka terén - és a megváltozott munkaképességűek további támogatására. Rusznyák István, az Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ roma foglalkoztatás-szervező menedzsere az "Út a munkához" program regionális vonatkozásairól szólt, amely a szociális segélyben részesülők számára kínál közmunka lehetőségeket. Mint mondta, ezzel kapcsolatban a települési önkormányzatoknak kell úgynevezett közfoglalkoztatási terveket készíteni, eddig 300 település küldött ilyet véleményezésre a régióból a Munkaügyi Központnak, mintegy 20 ezer ember foglalkoztatására vonatkozóan.
A témához többen is hozzászóltak a jelenlévő roma kisebbségi képviselők közül - főként azt kifogásolták, hogy a települések vezetői nem mindenhol vonják be ezeknek a közfoglalkoztatási tervek kidologzásába a kisebbségi önkormányzatokat - holott ez a kérdés nagyon nagy számban érint romákat - illetve hogy egyes közfoglalkoztatási modellek alkalmanként kevesebb jövedelmet biztosítanak az érintett családoknak, mint a szociális járadékok ill. támogatások.
Káló Norbert, a Bhim Rao (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hátrányos Helyzetű Ifjak [magyarok, romák] Azonos Szintű Oktatásáért Szociális, Kulturális, és Oktatási) Egyesület projektmenedzsere sikeres programokat, elérhető pályázati lehetőséget ismertetett. A Bhim Rao kiemelten közhasznú társadalmi szervezet 2002-ben jött létre, a hátrányos helyzetű cigány és nem cigány fiatalok továbbtanulásának támogatására, az ehhez kapcsolódó műveltségfejlesztő és szociális munka, s más hasonló tevékenységek szervezésére, elvégzésére.