– Idén második alkalommal rendezzük meg versenyünket, melynek útvonalait kicsit megváltoztattuk, de úgy, hogy a Bükk legszebb és legérdekesebb részeit ismerhessétek meg a résztvevők – mondta Németh Csaba főszervező. – Mind nehézségben, mind látványban igyekeztünk a mércét magasabbra helyezni. Várunk hát mindenkit, aki nem elégszik meg a középszerűséggel, hanem a terepfutás eszenciája érdekli.
Nevezni 7 órától 1800, illetve 3000 forintért lehet Miskolctapolcán, a Kazinczy Általános Iskolában kijelölt versenyközpontban, melynek udvarán 9 órakor lesz az 54,5 km-es ultrafutóverseny rajtja. A pálya-térkép, szintmetszet, GPS-letölthetőség a http://trackabee.com/trip/513 honlapon tekinthető meg.
Az eseménnyel egy időben, azonos indulási és érkezési helyszínnel rendezik meg a ,,NOMÁD Bükk 15” 15 km-es teljesítménytúrát – térkép, szintmetszet, GPS-letölthetőség: http://trackabee.com/trip/504 Rajt és nevezés – 1200 forint nevezési díj ellenében – 7-10 órakor között. A ,,NOMÁD Bükk 30” 31,4 km-es teljesítménytúrára – térkép, szintmetszet, gps letölthetőség: http://trackabee.com/trip/505 1200 forint befizetésével 7-9 óra között lehet jelentkezni, majd ebben az idő intervallumban folyamatosan meg is lehet kezdeni a táv teljesítését.
További információkat a 30-626-7533-as telefonszámon, a manbo@freemail.hu e-mail címen és a www.nomadsport.hu/versenyek honlapon lehet begyűjteni.