Ugrás a tartalomra

Új igazgató a MIVÍZ élén

Létrehozva
2009. március 30-tól Duzsik Gábor a Miskolci Vízmű Kft. általános ügyvezető igazgatója. A poszton a cég 2006 novemberében kinevezett korábbi vezetőjét, Korózs Andrást követi, aki a MIHÕ Kft. mellett a MIVÍZ Kft. ügyvezetői feladatait is ellátta. A MIVÍZ tavaly minden eddiginél sikeresebb évet zárt, azonban az újabb feladatok, pályázati lehetőségek miatt a cég vezetése egész embert kívánt, ezért került meghirdetésre az általános igazgatói pozíció. Korózs András továbbra is a MIHÕ Kft. ügyvezetőjeként munkálkodik.
Duzsik Gábor a Miskolci Egyetemen szerzett okleveles gépészmérnök, minőségügyi menedzser végzettséget, 1994-1997 között PhD-ösztöndíjas volt a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Kar Informatikai Intézetében.
Szakmai pályáját a Framochem Kft.-nél kezdte minőségügyi, biztonságtechnikai és környezetvédelmi vezetőként. Ezt követően a GE Hungary Rt.-nél minőségügyi, technológiai, termelési, végül műszaki vezetőként dolgozott. Feladatai közé tartoztak a zöldmezős beruházás minőségügyi és technológiai folyamatainak és szervezeteinek kiépítése, hatékonyságnövelő projektek irányítása és összefogása, illetve termelési vezetőként a gyár kisszériás termelésének irányítása. SANMINA Enclosure Systems Hungary Kft. kereskedelmi vezetője. Az EGERFÉM Ipari és Kereskedelmi Kft.-nél ügyvezetőként a vállalati pénzügyi tervezés, annak ellenőrzése és irányítása, a cég eredményességének, hatékonyságának növelése képezte feladatát.
Duzsik Gábor tárgyalási szintű angol nyelvismerettel rendelkezik, nős, két leánygyermek édesapja.