Ugrás a tartalomra

Bemutatták a Közösségi Egészségtervet Miskolcon

Létrehozva
Kerekasztal beszélgetésen mutatta be Miskolcon az Egészséges Településekért Alapítvány azt a módszertani kiadványát, mely átfogó összegzést ad az elmúlt négy évben lezajlott kistelepülési közösségépítő programok tapasztalatairól. A könyvbemutatónak otthont adó Borsod-Abaúj-Zemplén megye 14 települése eddig csaknem 12 millió forintos támogatást kapott közösségfejlesztő programjaihoz.
A kistelepülések mindennapi problémáinak jelentős részét nem kizárólag kívülről érkező erőforrásokkal lehet megoldani, hanem nagy lehetőség rejlik az ott élők összefogó erejében, az úgynevezett Közösségi Egészségterv elkészítésében is – ez az Egészséges Településekért Alapítvány mottója.
Dobrev Klára, kuratóriumi elnök elmondta, az országban több mint 570 települést, 620 ezer embert értek el, több ezer programmal. Olyan programokkal, amelyeket éppen a helyben lakó emberek terveztek, szerveztek, találtak ki. Borsod-Abaúj-Zemplén megye a legaktívabb megyéje az Egészséges Településekért Alapítványnak.
A pályázati pénzeknek és a programoknak is csaknem 10%-a Borsodra jut – folytatta Dobrev Klára. Miskolcon, a város egészségtervére támaszkodva a Komlóstetői Kerékpáros Sport Klub készített programot, amely a gyermekek és a fiatalok sportolási lehetőségeinek bővítését tűzte ki céljául. Négy év alatt számtalan egészségterv valósult meg az országban, ám a gazdasági válság hatásai az alapítvány munkájában is érezhetőek.
Kardos Anna ügyvezető tájékoztatása szerint az alapítvány a 2009-es esztendőben elsősorban a képzésre fog fókuszálni, hiszen ebben az évben a pályázatuknak azt a nagyon fontos elemét nehezen tudjuk elvárni a civil szervezetektől és a kisebb településektől, hogy a 30%-nyi önrészt biztosítani tudjanak, illetve újabb típusú programokba tudjanak kezdeni.
Az alapítvány tagjai ezért döntöttek úgy, hogy könyvet jelentetnek meg a tapasztalatokról. A kiadvány gyakorlati példáiból és interjúiból ugyanis ötletet meríthetnek azok a települések és civil szervezetek is, melyek eddig még nem vettek részt a kezdeményezésben. A társadalmi szerepvállalás jegyében a Közösségi Egészségterv programhoz több vállalat is csatlakozott.
A kezdeményezés az évek során szinte társadalmi mozgalommá nőtte ki magát, ám az Egészséges Településekért Alapítvány célkitűzése, hogy a helyi, közösségi együttműködésen alapuló problémakezelő módszert Magyarország még több településével megismertesse.

Varga V.

Fotók:m.png