A Szociális és Munkaügyi Minisztérium és az MP Térségi Fejlesztési Központ Tanácsadó Kft. közös szervezésében megrendezett konferencia a Civil szervezetek fejlesztéseinek előfinanszírozási, finanszírozási lehetőségei a hazai és közösségi vissza nem térítendő támogatásokból az Észak-magyarországi régióban címet viselte.
A rendezvény előadói szerint érdekeik érvényesítésében időben történő tájékozódás esetén lobbi tevékenységük is hatékonyabbá tehető. A 2003-ban elfogadott úgynevezett nemzeti civil alap program törvény olyan forrás automatizmust biztosít a civil szervezeteknek, amely például 2009-ben 7,7 milliárd forintot jelent számukra. Az összeg a polgárok személyi jövedelemadójának 1%-ból származik, amelyet működési költségükre és pályázatok benyújtására fordíthatnak a civilek. Ezen kívül az Európai Unió is rendkívül jó lehetőséget kínál számukra.
A civil szervezetek nincsenek könnyű helyzetben, ha lobbizni szeretnének. Ettől függetlenül rengeteg olyan szituáció adódhat, amelyben a civilek helyzeti előnyt szerezhetnek és ezt hatékonyan ki is használhatják.
A hazai lobbi lényege az időben történő tájékozódás. Ez azért fontos, hogy a civilek még az adott törvény megalkotása előtt érvényesíteni tudják érdekeiket.
B. G.