A Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézetébe látogatott Kocsis Péter Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye megyéspüspöke. Az intézet igazgatója azt szerette volna elérni ezzel a találkozóval, hogy a fiatalok találjanak maguknak egy kapaszkodót, amelynek segítségével büntetésük letelte után könnyebben visszailleszkedhetnek a kinti élet hétköznapjaiba.
A köszöntőt Harkály Gábor mondta, aki nyolc hónappal ezelőtt került be az intézetbe. Õ a Miskolc Televíziónak nyilatkozva úgy vélte: sokat jelent számára a hit, amely erőt ad minden napra.
A látogatást a börtön lelkésze indítványozta. A megyéspüspök nem első alkalommal volt meghívott vendége büntetés-végrehajtási intézetnek – korábban már járt Miskolcon és Nyíregyházán is, és ahogy elmondta: a találkozók rá is nagy hatással voltak.
A látogatásra az intézet mintegy száz fogvatartottja jelezte részvételét – ez a teljes létszám mintegy 90 százaléka. Ez azt is jelzi, hogy a hit mekkora erőt jelent a börtön falain belül lévőknek.
Az esemény célja az volt, hogy a fogvatartottak számára az intézmény olyan megingathatatlan, biztos normákat, kontrollt és fogódzót adjon, amibe kapaszkodhatnak és amiben bízhatnak – a tapasztalat ugyanis az, hogy az ide került fiatalok gyökértelenül, fogódzó nélkül sodródtak eddigi életük során.
Nagy E.