Ugrás a tartalomra

Akcióznak a rendőrök: célpontban az autósok!

Létrehozva
Két hónapos fokozott közlekedési ellenőrzés indul országszerte péntektől.15 százalékkal kevesebb baleset és 10 százalékkal kevesebb halálos karambol történt az idei év első negyedévében, mint tavaly. A kevesebb baleset eredményeképpen az áldozatok száma is csökkent 9 százalékkal - ismertette Komáromi Endre, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályvezetője. 
A leggyakoribb baleseti okok azonban mások a fővárosban és a megyékben. Az országos rendőrfőkapitány így arra kérte a megyei kapitányságokat, hogy készítsék el saját statisztikáikat, és azok alapján indítsanak fokozott közlekedési akciót péntektől csaknem két hónapon keresztül. 

Közben több nagyszabású razzia már befejeződött - számolt be a tájékoztatón Kiss Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési osztályának vezetője. 
Március végétől három héten keresztül például a kijelölt gyalogátkelőhelyekre figyeltek kiemelten az egyenruhások, tavaly ugyanis 1000-nél is több baleset történt a zebrákon és 47 ember veszítette életét. Az akcióban különféle szabálysértések miatt 3400 sofőr helyszíni bírságot kapott, csaknem 4000 autós ellen pedig szabálysértési eljárás indult. 

Szondáztattak is a rendőrök: több mint 12 ezer autós fújta meg a készüléket, közülük 170 emberről az derült ki, hogy ivott, mielőtt a volánhoz ült. Az ittas vezetés miatt így csaknem 100 jogosítványt vettek el. A gyorshajtásra is figyeltek az egyenruhások: csaknem 3500 autóst fotóztak le. A gyorshajtási rekordot egyébként az a sofőr tartja, aki 30-as táblánál 112 kilométeres óránkénti sebességgel hajtott. 

A "zebra razzián" túl a TISPOL, azaz az uniós közlekedés-biztonsági ellenőrzésnek is megvannak már az eredményei. Múlt héten három napon át a gyorshajtók voltak célkeresztben. A fokozott ellenőrzésben több mint 1500 rendőr vett részt és az összes traffipax működött az utak mentén. A berendezések a három nap alatt 8000 gyorshajtót fotóztak le, ez nagyjából kétszerese annak, amit egy átlagos napon mérnek. Ebből tehát azt következik, hogy nem csökken a szabályszegők száma - mondta Kiss Csaba.