Az összehangolt beruházás keretében a háromcsillagos egri Hotel Flórában felújítják a gyógyászati épületet és bővítik a wellness szolgáltatást, a négycsillagos Grandhotel Galyában 300 férőhelyes konferenciatermet alakítanak ki, a háromcsillagos Hotel Palotát pedig négycsillagossá alakítják. A lillafüredi munkák megkezdése már látható is. A nagyhírű szálloda kertjében elsőként azokat a munkákat lehet látni, amelyek a wellness szolgáltatások bővítéséhez kapcsolódnak.
Mint azt Ivacs Lajos a Hotel Palota igazgatója kérdésünkre elmondta az alagsorban már meglévő wellness részleg bővítését, tűzték ki célul. Ehhez fel kell bontani a belső udvar egy részét, hiszen csak erre és csak itt terjeszkedhetnek. Ha elkészül a beruházás a Palota vendégei, ebből nem látnak majd semmit, hiszen a felfrissülést biztosító egységek a föld alatt lesznek közvetlen összeköttetésben a hotel résszel. Felette ugyan olyan pázsit és dísznövény kert lesz, mint az megszokhatták az idelátogatók. A jelenleg zajló munkálatokra jellemző, hogy a felvételen látható markoló csak a kézzel kiásott föld arrébb pakolásában segédkezik, hiszen a Műemléki Felügyelőség az érték megőrzés érdekében csak kézi munkákat engedélyezett a múlt század első felében felépült szálloda környékén.
Mint arra az idősebb miskolciak még emlékeznek, a Palota kertjében hajdan egy szabad strand is üzemelt. Archív felvételeken látható, hogy az itt pihenő vendégek előszeretettel sütkéreztek annak partján. Az volt a gond, hogy a medencében csak úgy lehetett elviselhető vízhőmérsékletet megvalósítani, ha azt melegítették. Az akkori medence falában a mai radiátorokhoz hasonló nagyméretű csőkígyókkal oldották ezt meg. De abban az időben fölvetődött a termálvíz felkutatásának lehetősége is Lillafüreden. Mayer János miniszter az 1926. november 8-án kelt átiratával arra kérte a pénzügyminisztert, hogy tárcája terhére végezzenek vizsgálatot: ½Vajon a lillafüredi völgyben lehet-e forró vizet találni? Ez országos nagy jelentőséggel bír.½ A Pénzügyi Minisztérium a kor legjobb szakemberét dr. Pávai Vajna Ferenc (1886.03.06 Csongva-1964.01.12 Szekszárd) geológust kérte fel földtani szakvélemény elkészítésére. A bíztató jelek ellenére, a sok pénzt felemésztő fúrás nem járt eredménnyel. Sajnos a térségben nem találtak melegvizet, mert a költségek növekedése miatt idő előtt abba kellett hagyni a melegvíz keresését. Az akkor nagy vitát kiváltó munkákról további részleteket a Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány honlapján olvashatnak.
Egyébként éppen a wellness- és ökoturizmus Észak-magyarországi lehetőségeiről és fejlesztési elképzeléseiről tartanak jeles előadók részvételével tudományos konferenciát május 5-én, kedden 11 órától a lillafüredi Palota Szállóban. Ezt megelőzően a résztvevők megkoszorúzzák azt az emlékhelyet, amely arra a Pávai Vajna Ferenc geológusra emlékezteti a Lillafüreden sétálókat, aki ebben a csodálatos környezetben próbált meg termálvizet felkutatni a csodálatos pihenőhelyen.