Ugrás a tartalomra

A Három csapásról Miskolcon

Létrehozva
Országos aláírásgyűjtésbe kezedett a Fidesz és a KDNP, hogy meggyőzze a kormányt a „Három csapás” néven elhíresült törvényjavaslat társadalmi támogatottságáról. Miskolcon, a Búza téri aluljáró előtt indult az első aláírásgyűjtő akció április 29-én, szerdán. A két párt egy hónapon keresztül a város számos részén és más borsodi településeken is népszerűsíti a törvényjavaslatot.
Ennek lényege, hogy a személy elleni erőszakos bűncselekmények visszaeső elkövetői harmadik „botlásuk” után a büntetési tétel kétszeresét kapják. Ha pedig ez meghaladja a 20 évet, akkor életük végéig maradjanak rács mögött. A miskolci sajtótájékoztatón elhangzott: a terjedőben lévő, s egyre nagyobb lakossági felháborodást keltő, erőszakos bűncselekmények elkövetőit szeretné megfékezni a Fidesz és a KDNP az amerikai mintára, a „Három csapás” néven ismertté vált törvényjavaslattal.

– Februárban az Országgyűlés elé terjesztette a jobboldal a javaslatot, amit nem támogattak a szocialista és a liberális képviselők – hangsúlyozta Csöbör Katalin, megyénk első választókerületének fideszes elnöke és Molnár Péter, a KDNP miskolci önkormányzati képviselője. A Fidesz az ország minden pontján aláírást gyűjt, hogy meggyőzze a kormányt a „Három csapás” társadalmi támogatottságáról. Miskolc egyik forgalmas pontján, a Búza téri aluljáró előtt indult az első aláírásgyűjtő akció április 29-én szerdán. A két párt egy hónapon keresztül a város számos részén és borsodi településeken népszerűsíti a „Három csapás” elvét. – Szeretnénk elérni, hogy a kormány komolyan vegye az emberek véleményét, ne söpörje le az asztalról a kezdeményezést, vegye napirendre, tárgyalja az Országgyűlés a „Három csapást”. Nyomást gyakorlunk, nincs limit, nincs megszabva, hány aláírásra van szükség, de nyilván minél többen csatlakoznak, annál erősebb lesz a kormányra nehezedő nyomás. Rengeteg ember szimpatizál a „Három csapással”, számos tragédiát meg lehetett volna előzni, ha a visszaeső bűnözők komolyabb büntetést kapnak – hangsúlyozta Csöbör Katalin. – Támogatjuk a kezdeményezést, ami túlmutat a politikai kardcsörtetésen, az emberek igazság- és biztonságérzete a meghatározó. Régiónk hemzseg a tragikus hírektől, az emberek jelentős része szeretné, ha már az első bűntény után is szigorúan lépnének fel az erőszakot elkövetők ellen – érvelt Molnár Péter. Az aláírók között néhányan a veszprémi és olaszliszkai tragédiát emlegették. Ez utóbbi kapcsán felháborodva emlegették: eltelt két év és még mindig arról tárgyalnak, ki ütött, ki rúgott – ahelyett, hogy egy életre rács mögé dugnák az összes elkövetőt.
                                                                                                                                                                      Juhári A.