Terveit a V+A Építésziroda Kft. készítette. Az alapozási munkálatok májusban kezdődnek el, az átadást 2010 szeptemberére tervezik. Miskolc belvárosától pár perces sétára található a Görgey utca, a négyes számú épületet már korábban lebontották, most elindulhat a telken a beruházás. Egyik oldalról a Népkert, másik oldalról a történelmi Avas pincesora határolja. A csütörtöki alapkőletételen Molnár Zoltán, a MIK vezérigazgatója elmondta, ez a beruházás is erősíti a szlogenjüket: várost építünk. A magas színvonalú beruházás a XXI. század, és az itt élők, üzletet bérlők igényeit is ki fogja elégíteni.Fedor Vilmos alpolgármester arról beszélt, hogy a környéken elég hektikus volt az építészet, az épület terveit a környéket meghatározó épületekhez, a szemben lévő bank, a Tudomány és Gazdaság Házához, a sportcsarnokhoz igyekeztek igazítani. Olyan épületet szerettek volna, ami karakteresebbé teszi a teret és a gazdaság szereplőinek az igényeit is kielégíti. Egyben azt is mutatja, a városnak van jövőképe, és folytatja a megkezdett munkát. Az alapkövet Molnár Zoltán és Fedor Vilmos helyezte el, melybe többek között a MiNap újság legfrissebb száma is belekerült.
Horváth I.