Ugrás a tartalomra

Összegyűltek a Munkáspárt ajánlószelvényei

Létrehozva
A Magyar Kommunista Munkáspárt már összegyűjtötte a júniusi európai parlamenti (EP-) választáson induláshoz szükséges számú ajánlószelvényt - jelentette be a párt mai, városligeti kampányrendezvényén Vajda János alelnök. Thürmer Gyula elnök az eseményen harcra híva a mintegy félezres hallgatóságát, azt hangoztatta: a kapitalisták által okozott, "a magyar nagytőke kormányai" által félrekezelt válságra a dolgozók számára "megoldás csak egy van: a forradalom, a kapitalizmus legyőzése".Nem sokkal korábban, a Kodály köröndön rendezett megmozduláson egy teherautó feldíszített platójáról szólt a 3-400 fős hallgatóságához. A politikus a három legyőzendőt - "tőke, tőkések, kapitalizmus" - egy sárkányhoz hasonlítva azt mondta: "a mi dolgunk, hogy levágjuk a sárkány minden újabb és újabb fejét, és eljussunk oda, hogy a szívébe döfjük a munkás, a dolgozó kardját".Thürmer Gyula azt hangoztatta, pártja május elsején a nemzetközi munkásszolidaritást, nem pedig Magyarország uniós csatlakozásának évfordulóját ünnepli, mivel a belépésnek kevesebb a nyertese, mint a vesztese, és a munkások egyértelműen az utóbbiak közé tartoznak. Minden a filmről A játszma folytatódik (Ocean’s Thirteen), színes, feliratos amerikai krimi, 122 perc, 2007, rendező: Steven Soderbergh, szereplők: George Clooney, Brad Pitt, Matt Damon, Al Pacino, Andy Garcia, Don Cheadle, Bernie Mac, Elliott Gould, Ellen Barkin, Casey Affleck, Scott Caan, Eddie Izzard, Eddie Jemison, Vincent Cassel, Carl Reiner. A film honlapja -->
A Magyar Kommunista Munkáspárt már összegyűjtötte a júniusi európai parlamenti (EP-) választáson induláshoz szükséges számú ajánlószelvényt - jelentette be a párt mai, városligeti kampányrendezvényén Vajda János alelnök.

Thürmer Gyula elnök az eseményen harcra híva a mintegy félezres hallgatóságát, azt hangoztatta: a kapitalisták által okozott, "a magyar nagytőke kormányai" által félrekezelt válságra a dolgozók számára "megoldás csak egy van: a forradalom, a kapitalizmus legyőzése".

Nem sokkal korábban, a Kodály köröndön rendezett megmozduláson egy teherautó feldíszített platójáról szólt a 3-400 fős hallgatóságához. A politikus a három legyőzendőt - "tőke, tőkések, kapitalizmus" - egy sárkányhoz hasonlítva azt mondta: "a mi dolgunk, hogy levágjuk a sárkány minden újabb és újabb fejét, és eljussunk oda, hogy a szívébe döfjük a munkás, a dolgozó kardját".

Thürmer Gyula azt hangoztatta, pártja május elsején a nemzetközi munkásszolidaritást, nem pedig Magyarország uniós csatlakozásának évfordulóját ünnepli, mivel a belépésnek kevesebb a nyertese, mint a vesztese, és a munkások egyértelműen az utóbbiak közé tartoznak.