Ugrás a tartalomra

Bajnai nem birja az internacionálét

Létrehozva
A csődöt akarja hazánk elkerülni a válságkezelő programmal. A miniszterelnök jövőre plusz 10 ezer forintot rakna azok zsebébe, akiket a válság leginkább sújt. A magyar miniszterelnök szerint csak addig érdemes kiállni a válságkezelő program mellett, míg biztos parlamenti támogatással bír. Bajnai megkapta az első pofont, mikor felcsendült az internacionálé. A válságkezelő kormányfő, nem csípi az internacionálét, inkább LGT hallgatna. Hát hadd szóljon!
A támogatás, egyelőre adott, az viszont nem mérhető mennyire kötődik Bajnai az őt támogató legnagyobb parlamenti párthoz. Annyi viszont fix, a kormányfő nem igen bírja az internacionalét, ha tehetné, inkább LGT-t hallgatna. „Szívesebben éneklem a Himnuszt, vagy a Szózatot, vagy akár egy LGT számot, azok közelebb állnak hozzám. De azt gondoltam, hogy tiszteletben kell tartani annak a pártnak a szokásait, amelyik engem felkért miniszterelnöknek, még akkor is, ha ez nem az én nótám- nyilatkozta Bajnai.

Forrás: Index a Blikk nyomán


Hadd szóljon az LGT is :