Ugrás a tartalomra

Oszlopnak rohant egy autó Tiszateleken

Létrehozva
Egy ember meghalt, kettő pedig megsérült Tiszateleken vasárnapra virradóra, ahol oszlopnak rohant egy személygépkocsit - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A Nagyhalász és Dombrád közötti településen az autó az útról lesodródva nekiütközött a villanyoszlopnak, s a benne ülők közül egy ember olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt, míg további két sebesültet kórházba szállítottak - mondta Fülöp Gergely. Az éjszakába nyúló szórakozásból hazafelé tartó fiatalok autójukkal egy betonfelhajtónak hajtottak, majd egy villanyoszlopnak csapódtak. A ronccsá tört autóban két fiatal megsérült, egyikük állapota súlyos. A hátsó ülésen utazó 23 éves fiatalembernek azonban olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy a kórházba szállítás előtt, a helyszínen meghalt.

A százados hozzátette: a baleset körülményeinek tisztázását a rendőrség a helyszíneléssel megkezdte.