1987-től különböző vezetői feladatokat látott el, volt osztály- és főosztályvezető, betöltötte a megyei Igazgatóság ellenőrzési igazgatóhelyettesi posztját, majd 2008. január elsejétől - jelenlegi megbízásáig - szakigazgatóként irányította a Regionális Igazgatóság ellenőrzési szakterületét. Harsányi Istvánné 6 évre szóló kinevezését több jelentkező közöl, az APEH-en belül meghirdetett pályázaton nyerte el. Az új igazgató okleveles közgazda, szaküzemgazdász, továbbá okleveles könyvvizsgálói valamint adótanácsadói végzettséggel rendelkezik. Dr. Nagy László a nyugdíjba vonuló igazgató 1970-től dolgozott az adóigazgatásban. Évtizedeken keresztül osztályvezetőként, majd ellenőrzési igazgatóhelyettesként tevékenykedett. 2005. májusától nevezték ki a Borsod megyei Igazgatóság igazgatójává, majd 2007. januárjától régió igazgatóként irányította a szervezetet.
Új igazgató az APEH Regionális Igazgatóságán
Létrehozva
KözéletBelföld
Május 1-től Harsányi Istvánné irányítja az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságát. Az új igazgató kinevezéséről szóló okmányt Dr. Szikora János az APEH elnöke adta át. Dr. Nagy László, aki mostanáig vezette az Igazgatóságot nyugdíjba vonult. Az Észak-magyarországi Regionális Igazgatóság újonnan kinevezett igazgatója 1985 óta dolgozik az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Igazgatóságán, illetve annak jogelőd intézményeinél.