Az egyik taktaharkányi élelmiszerboltot a napokban feltörték. A hajnali hívatlan „vásárlók” különféle élelmiszereket, élvezeti cikkeket vittek el, de nem élvezhették sokáig azokat. A Szerencsi Rendőrkapitányság ügyeletére érkezett bejelentést követő néhány órán belül ugyanis a nyomozók elfogtak egy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helybéli férfit.
A tárgyi bizonyítékok és a részletes beismerő vallomás alapján a bíróság – a rendőrség indítványára – előzetes letartóztatásba helyezte az elkövetőt. Társait még keresi a rendőrség, azaz az ügyben további nyomozati cselekmények várhatóak.
Az ügy egyik érdekes mellékszála, hogy a bűncselekmény elkövetését ketten is látták, azonban nem értesítették a rendőrséget.