Ugrás a tartalomra

Hamarosan „eltűnik” a diósgyőri vár

Létrehozva
Megkezdődött a kétszázas érme tömeges gyártása. A kétféle fémből álló érméből év végéig 71 millió készül, ebből 15,5 millió darabot már le is gyártott a Magyar Pénzverő Zrt. Az érmét először június közepén lehet majd kézbe venni. Ezzel egyidőben fokozatosan csökken majd a diósgyőri vár sziluettjét ábrázoló papír 200-as. 
A 200 forintos érme bimetál, azaz két eltérő, kívül sárga, belül ezüstszínű fém ötvözetéből készül. A külső (sárga) gyűrű összetevője: réz 75%, cink 21%, nikkel 4%. Ugyanebből az ötvözetből készülnek 5, illetve 20 forintosaink. A belső (szürke) mag összetevője: réz 75%, nikkel 25%.

Az érme a lakosság által megszavazott Lánchidat ábrázolja. A forint történetében először fordul elő, hogy egy pénzen szereplő motívumot azok választották ki, akik nap mint nap kézbe veszik majd. Az elmúlt év végefelé tartott internetes szavazatok több mint felét a Lánchíd szerezte meg, így legrégebbi és legnépszerűbb Duna-hidunk szerepel majd legújabb érménken. A két héten át tartó szavazáson a lakosság tetszését leginkább a Lánchíd (52%) nyerte el, majd a fehér gólya (18%) és a Megyeri-híd (13%) következik. Negyedik lett a fakopáncs (8%), utolsó előtti a cifra kankalin (6%), a sort pedig a kövér daravirág (3%) zárta.

200_ft.jpgA szavazást megelőzően egy miskolci csoport még kampányt is kezdeményezett annak érdekében, hogy a diósgyőri vár ábrázolása maradjon meg a 200 forintos, két fémből előállított érmén is. Valószínű, hogy sok lokálpatriota miskolci és diósgyőri, valamint innen elszármazott, vagy valami okból a középkori műemlékkel szimpatizáló arra szavazott volna. Sajnos, mint az előbbi felsorolásból is kiderült: a szavazásra bocsátott motívumokon között még csak nem is szerepelt ez a választási lehetőség.  
 
A papírpénzről érmére váltás hátterében elsősorban a nemzetgazdasági megtakarítás és az a hosszú távú jegybanki cél áll, hogy az MNB megkönnyítse a lakosság majdani átállását az euróra. Az érme leghamarabb 2009 első félévében kerülhet forgalomba. A kétszáz forintos bankjegy – várhatóan 2009 végéig – szintén törvényes fizetőeszköz marad.