Az építőipari kivitelezők regisztrálásáról, valamint a fedezetkezelő létrehozásáról szóló szabályokat is tartalmazza az úgynevezett második építésügyi gyorsító csomag, amelyet pénteken terjesztett a parlament elé a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, a törvényjavaslat az Országgyűlés honlapján olvasható. Építőipari kivitelezést az végezhet, akinek a tevékenységi körében szerepel a kivitelezés, és a cégnek tagja, alkalmazottja vagy vele egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll egy felelős műszaki vezető és legalább egy szakmunkás. A kivitelezőnek regisztráltatnia kell magát a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara névjegyzékében. Az a vállalkozó, aki nem regisztráltatta magát, csak saját céljára építhet. Engedélyhez nem kötött építést, felújítást szakmunkás - felelős műszaki vezető irányítása nélkül - is végezhet.
A kivitelező csak akkor vállalhat el egy munkát, ha annak legalább az első fázisát saját költségén tudja teljesíteni. Ebbe beleszámít az alvállalkozók kifizetése is. A fővállalkozónak és az alvállalkozónak építési szerződést kell kötnie, és ebben az alvállalkozó kifizetésének határideje nem lehet későbbi, mint amit a megrendelő és a fővállalkozó szerződése a fővállalkozóra tartalmaz. A fővállalkozó csak akkor jogosult arra, hogy megkapja az ő végszámlájának az ellenértékét, ha igazolja az alvállalkozói teljes kifizetését.
A fedezetkezelő feladata a kivitelezés fedezetének célhoz kötött felhasználása. A fedezetkezelő elkülönített számlán tartja a beruházás fedezetét. A fedezetkezelés részletes szabályait a kormány - rendeletben - határozza meg.
A törvényjavaslat kimondja, hogy a hatósági engedélyezési eljárásokban az ügyfél nem jogosult, a hatóság pedig nem köteles elektronikus úton kapcsolatot tartani.
A kiemelt beruházások gyorsításáról szóló törvény úgy módosul, hogy azok a beruházások lesznek kiemeltek, amelyeknek költségigénye legalább 10 milliárd forint, vagy legalább 250 új munkahely megteremtésével járnak.